Írjon nekünk

Egyetem

Tiszaszigeten az egyház menti meg az iskolát + PANORÁMA

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/martongabor.jpg

Megjelent:

A tiszaszigeti önkormányzat 2010 szeptemberétől a Szeged-Csanádi Egyházmegye fenntartásába adja a helyi általános iskolát, hogy ezzel megőrizhessék helyben az alapfokú oktatást. Bodó Imre polgármester bízik benne, hogy a 10 évre kötött szerződés elősegíti a falu megmaradását, megerősödését.

Az elmúlt években több egyházmegyei kistelepülés általános iskolája került át önkormányzati fenntartásból a püspökség alá. A Szeged melletti Dóchoz vagy a Békés megyei Kétsopronyhoz hasonlóan ezúttal Tiszasziget képviselő-testülete döntött úgy, hogy a folyamatosan csökkenő állami normatívák miatt költségvetésüket erősen megterhelő iskolafenntartást nem tudják tovább vállalni – de mégsem szeretnék, ha az alapfokú oktatás eltűnne a településről.

Megmaradni!

Bodó Imre polgármester szerint az állam által meghatározott normatíva nem elegendő az intézmények fenntartására, éppen ezért nagyon sokat jelent a falu számára, hogy az egyházmegyének köszönhetően nem veszítik el iskolájukat és ezzel gyerekeiket. Hiszen az iskola megszűnése minden település számára komoly kihívást jelent: a kisgyermekes családok elköltözését, a lakosság gyors fogyását eredményezheti.

A polgármester elmondta, hogy a tiszaszigeti gyerekeknek már így is 15-20 százaléka jár Szegedre iskolába, így ez a változás mintegy 110 helyben maradó tanulót érint.

„Hosszú távú, garantált oktatási és nevelési programot biztosítunk a gyerekeknek. Az oktatásban annyi változás történik, hogy az eddig órarenden kívül tartott hittant erkölcstannal kiegészítve most beillesztjük a tanrendbe.” Bodó kiemelte, hogy az intézmény nem katolikus iskola lesz, hanem egyházi fenntartású létesítmény, melyet az egyházmegye és az önkormányzat közösen működtet. A 10 évre kötött szerződés értelmében település biztosítja a személyi és tárgyi feltételeket (tanárok, dolgozók és az iskola épülete, berendezése), az egyházmegye pedig teljes egészében gondoskodik az anyagi háttérről.

„Az ország morális válságából kivezető utat abban látjuk, hogy határozott értékrendet kell közvetíteni már a gyerekek felé is. Elég volt a liberális oktatás rombolásából – ehelyett hiteles, céltudatos oktatáspolitikára van szükség!” – tette hozzá Bodó Imre.

Keresztény értékrend és átgondolt finanszírozás

A Szeged-Csanádi Egyházmegye fenntartásában jelenleg 11 közoktatási intézmény van, melyben  több mint 3600 diák tanul. Legkisebb és legfiatalabb intézménye a 2009 szeptemberétől átvett Dóci Katolikus Általános Iskola 63 tanulóval, míg a legnagyobb a gyulai Göndöcs Benedek Középiskola, Szakiskola és Kollégium 832 diákkal. Csongrád megyében a dócin kívül a szentesi Szent Erzsébet Általános Iskola és Óvoda, a hódmezővásárhelyi Kertvárosi Katolikus Általános Iskola és Óvoda, valamint a szegedi Hóbiárt és Avar utcai Fénysugár Katolikus Óvoda tartozik a püspökség alá.

Kiss-Rigó László megyéspüspök elmondta, hogy kinevezése óta prioritásként kezeli az egyházi, egyházmegyei ügyek között a közoktatás fejlesztését, mivel amikor az egyházmegye – főként szociális és oktatási jellegű – közfeladatot vállal át az államtól, akkor ezzel az egész társadalmat igyekszik szolgálni.

„Nem tudatos tervezés által veszünk át  iskolákat, hanem az önkormányzatok keresnek meg minket. Ha katolikus szellemű, keresztény oktatásra van igény az iskola fenntartója részéről, akkor egyeztetések során általában találunk megoldást a gondjaikra” – fogalmazott a püspök.

A fenntartási költségek kapcsán azt is kifejtette, hogy a minden iskola által megkapott az alap állami normatíván kívül az egyházi oktatási intézmények a vatikáni szerződés alapján további kiegészítő költségtérítést is kapnak. Ennek ellenére az egyház sem tud minden iskolát működtetni, ha annak fenntartása egy bizonyos financiális határ alá esik. „Mi azért tudunk átvenni több falusi iskolát, óvodát, mert a kistelepülések önkormányzatainak általában csak egy iskolájuk van, amiről gondoskodniuk kellene, míg az egyházmegye 10-15 különböző méretű oktatási intézményt működtet, és így a források megfelelő szervezésével a nagyok el tudják tartani, segíteni tudják a kicsiket.”

Kiss-Rigó László fontosnak tartja, hogy az összes egyházmegyei iskola és óvoda azt az elvet képviseli, hogy tanulóik közé nemcsak katolikus vagy keresztény gyerekeket vesznek fel. „Szívesen látunk mindenkit, aki elfogadja az általunk képviselt értékrendet” – összegezte a püspök.


Tiszaszigeti általános iskola és katolikus templom in Szeged

Kommentek

Egyetem

Bonyhádiak nyerték a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/martongabor.jpg

Megjelent:

Szerző:

Heidelbergbe utazhatnak a győztesek.

Tovább olvasom

Egyetem

Egyetemisták gyakornokoskodnak a szegedi ítélőtáblán

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/martongabor.jpg

Megjelent:

Szerző:

12 héten át ismerkedhetnek a táblabíróság munkájával.

Tovább olvasom

Egyetem

Elkezdődött az egyetemen a hetedik Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/martongabor.jpg

Megjelent:

Szerző:

Ötven csapat vesz részt az idei megmérettetésen.

Tovább olvasom

Aktuál