Közélet

Elfogadták Hódmezővásárhely idei költségvetését

Elfogadták Hódmezővásárhely idei költségvetését

2010. január 28., csütörtök
Elfogadták Hódmezővásárhely idei költségvetését

Hódmezővásárhelyen elfogadták a város 2010-es költségvetését csütörtökön; idén a település erőforrásainak 20 százalékát fordítják fejlesztésekre - írta közleményében a polgármester az MTI-nek.

A költségvetés kapcsán

Lázár János

(Fidesz) kifejtette: valamivel több mint 16,5 milliárdos bevétellel, mintegy 488 millió forint felhalmozási jellegű céltartalékkal és csaknem 569 millió forintos forráshiánnyal számoltak. A hódmezővásárhelyi önkormányzat 2006-ban egy átfogó reorganizációt indított, amely során mind az önkormányzat, mind a város tulajdonában álló cégek struktúráját és működését alapjaiban szervezte újjá. Ennek köszönhetően jelentős megtakarítást sikerült elérni a működési és dologi kiadásokon, az erőforrások jelentős részét pedig a fejlesztésekre tudja fordítani a város. A település vezetője szerint a következő néhány évben az uniós fejlesztési források komoly lehetőségeket tartogatnak. Ehhez szigorú, feszes és a fejlesztésekre fókuszáló költségvetést kellett megalkotni a 2010-es évre is. A rendelet szerint a város erőforrásait 20 százalékban fejlesztésekre fordítják - közölte Lázár János polgármester.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.