Kultúra

Egymilliárdos beruházás a múzeum új raktárbázisa

Egymilliárdos beruházás a múzeum új raktárbázisa

2010. január 28., csütörtök
Egymilliárdos beruházás a múzeum új raktárbázisa
A Cserje sori ipari parkban felépített új raktárbázis épületébe szinte már teljesen beköltözött a Móra Ferenc Múzeum. Az új, 4000 négyzetméteres épületet a sajtóval közösen járták körbe csütörtökön az intézmény és a megyei önkormányzat képviselői. „A Csongrád megyei múzeumszervezet közép-európai viszonylatban is kiemelkedő raktár- és restaurátorbázist vehetett igénybe december közepén, s mára már szinte teljesen beköltöztünk” – mondta a bejáráson Zombori István, aki körbevezette a sajtó képviselőt a restaurátorműhelyek és a raktártermek között. Jelenleg a végleges raktárrend kialakítása folyik, 20-25 ember dolgozik a több mint 11 ezer négyzetméteres területen fekvő 2000 négyzetméternyi alapterületű raktárépületben. Megtudhattuk, hogy az alapkőletételtől az ígéretek szerint 150 nap alatt épült fel a múzeum új intézménye, s előreláthatóan márciusban teljesen berendezve, ünnepélyes keretek közt adják át az épületet, ahová rendszeres csoportlátogatásokat is szerveznek majd. Az alsó szinten találhatóak a restaurátorszobák, a számítógép- és a rajzolóterem, illetve két raktárterem a természettudományi gyűjtemények, cserépleletek és a történelmi csontok elhelyezésére. Az emeleten a néprajzi, várostörténeti és képzőművészeti gyűjtemény kapott otthont. „Az egész országban egyedülálló, hogy egy kulturális beruházásra a járulékos költségekkel együtt közel egymilliárdot költsenek” – mondta el Zakar Péter történész, a Csongrád Megyei Önkormányzat alelnöke. „Ennek az új raktárbázisnak az a jelentősége, hogy a múzeum munkatársai már 21. századi körülmények között tudnak dolgozni s partnerei lehetnek a Szegedi Tudományegyetemnek s más tudományos szervezeteknek is.”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.