A pap: nem elítél, hanem gyógyít

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Papság Éve XII.

Gyulay Endre nyugalmazott püspök szerint komoly problémát jelent ma a katolikus egyházban a paphiány: az elmúlt kommunista időszakban hirdetett negatív egyházképnek a hatása ma is érződik, nehezen talál az isteni meghívás termékeny talajra.

– Rendkívül összetett a papi hivatás, ön milyen hangsúlyokat tart, illetve tartott leginkább fontosnak pályája során?

– A szószéket nagyon komolyan kell venni, hiszen a tanítás, a lelkesítés, a bizalom Isten felé, imádságra tanítás – mindent onnan tudunk közvetíteni. Később rájöttem, hogy ennél még fontosabb a gyóntatószék, ahol a pap személytől személyig menően tud segítséget nyújtani, vigasztalást adni, a gyónó belső bajaiból kiutat mutatni.

– Hogyan fogalmazná meg a pap szerepét a gyónásban?

– A pap gyóntatáskor nem egyszerűen bíró, aki feloldozást ad, hanem orvos is, aki akár pszichológiai vizsgálódást is készíthet saját magában a másikról, és próbálja bemutatni neki, hogy mi a következő lépés a belső békéjének megtalálására, vagy a lelki életében való előrelépésben. Rámutat, ha például vannak bizonyos hibái, hogyan lehet azokat emberileg felszámolni magában, milyen erényeket kell hozzá gyakorolnia.

– A „két szék” mellett a hitoktatásban is tevékenykedett, több díjnyertes hittankönyv szerzője.

– Fontosnak éreztem a gyerekekkel való foglalkozást, az egyik legkedvesebb tantárgyam a kateketika, azaz a hitoktatástan volt a főiskolán. Később rájöttem, hogy a kamaszkor az, ahol nagyon sok minden eldől az ember életében. A papban feltétlen bizalmat kell találniuk a fiataloknak. Erre törekedtem Szegedre kerülve egyetemistákkal, de korábban is: Gyulán voltam káplán, és bérmálkozókat készítettem fel, amikor két kamaszlány jött be a szobámba, és az egyik azzal a kéréssel fordult, segítsek neki megválaszolni egy szerelmeslevelet. Mikor az anyukájához irányítottam, azt mondta, hogy az édesanyjával ilyenről nem lehet beszélni. És akkor nekiültünk keresztény módon és a korának megfelelően szerelmes levelet írni.

– Gyakorta hallunk arról, hogy gondot okoz a katolikus egyházban a paphiány.

– A paphiánynak egyelőre nem látom a megoldását, mert negyven évig nevelték a mai szülőket, ezalatt az idő alatt az egyházról igen furcsa véleményeket alakítottak ki, nem tényekkel, hanem gúnyolódásokkal és a tanítás félremagyarázásával. Másrészt ahol ma egy fiúgyermek születik, azt is megpróbálják lebeszélni erről a pályáról, mondván nincs család, nincs anyagi biztonság, nincs jövője. Meg kell küzdeniük az elszántaknak a hivatásukért.

– A hiány nagy terheket ró egy-egy lelkipásztorra.

– Igen, a plébániáknak két-három egyházközséget kell ellátniuk, ahol kisebb települések vannak, kevesebb hívővel, ott esetleg négy-öt község is rájuk hárul. Mindez fáradságos utazással jár, ha kell, hóban, jégben, amellett, hogy elegendő időt kell adni mindenhol, minden közösségnek: akár jegyesoktatásról, akár egyéb dolgokról legyen szó. A szellemi-fizikai fáradtság mellett kell, hogy lelkileg is képezze magát a pap, megfelelő imádságos élete és Isten-kapcsolata legyen, ehhez pedig bizonyos belső nyugalom kellene.
Ezért a világiak nagyobb igénybevételére lesz szükség. A hitoktatást már lassan átveszik a papságtól a világi hitoktatók, de sok más ügyben is le kellene venni a terhet az egyházközségben a pap válláról. Ugyanis a beteglátogatás, öregekről, szegényekről való gondoskodás, a karitász segélyszervezetének kiépítése is mind a papra hárul, hiszen maguktól nem fognak megszerveződni.

Előző sztori

Vadak a hóban avagy miért nem fázik a pelikán lába? + KÉPEK

Default thumbnail
Következő sztori

Botka és Ujhelyi győzelmét várja az MSZP

Legutóbbi hasonló cikkek