Vélemény

Karácsonyi zivatarok múltán

Karácsonyi zivatarok múltán

2009. december 26., szombat
Karácsonyi zivatarok múltán

Nekünk, magyaroknak nem csupán a római Szent Péter bazilikából érkezett elgondolkodtató karácsonyi üzenet. Hisz mi másnak nevezhetnénk azt, amidőn december 25-én délután hirtelen besötétül, villámol körülöttünk és zeng az ég, majd nyári zápor öntözi földjeinket?

Lesz-e rend valaha a médiában? Igazán sajnálatos, hogy ez a költői kérdés idén karácsonykor épp oly aktuálissá vált, mint ahogy bármikor máskor is az. Ha ugyanis száz, véletlenszerűen kiválasztott embernek föltennénk a kérdést, mi jut eszébe XVI. Benedek éjféli miséjéről, második helyezett lenne az a válasz, hogy „nem is éjfélkor volt”, a pálmát pedig bizonyosan az vinné el, hogy „megtámadták a pápát”. Beszéde tartalmáról, s az aktus önmagában való szakrális tartalmáról, erkölcsi jelentőségéről kevesen szólnának. Nos, valamilyen szinten persze mindkét esemény igaz. Az éjféli misét (sokakban értetlenséget, s némi megütközést keltve) valóban este tíz órakor celebrálta a pápa, s e szokatlan tényt a Vatikán szóvivője azzal magyarázta, hogy enyhítenek a XVI. Benedekre váró terheken egy olyan időszakban, amikor amúgy is rendkívül elfoglalt a katolikus egyházfő. „Nincs ok az aggodalomra az egészsége miatt” - tette hozzá sietve, amely persze azonnal széles körben mélységes aggódást váltott ki, s ez csak fokozódott, amikor bekövetkezett a másik nem várt történés: a pápa „megtámadása”. Egy általam megnevezni nem kívánt magyar kereskedelmi orgánum első ijedtében arról számolt be, hogy egy 87 éves francia nő átugrott a korláton, meg akarta támadni az egyházfőt, de semmi kárt nem tett benne, nagy igyekezetében a saját lábát viszont eltörte! Viszonylag hamar helyreállt a tájékoztatási rend, kiderült, hogy a hölgy, Susanna Maiolo huszonéves és svájci-olasz állampolgár, nem megtámadni, hanem átölelni óhajtotta a pápát, és nem az ő lába tört el, hanem a „dulakodás során” szintén földre esett Roger Etchegaray bíborosé. Kiderült az is, hogy nem a „támadó”, hanem a francia főpap a 87 esztendős, aki nem is láb-, hanem combnyaktörést szenvedett. (Pestiesen szólván: a többi stimmelt.) Több videoetüd is terjedt az interneten az „incidensről”, a „sajnálatos intermezzóról”; egy vélhetően mobiltelefonnal készített felvételen világosan látszik, ahogy egy piros pulóveres nő vehemensen átveti magát a gyér, inkább csak jelképes kordonon, és a pápa felé hatol, egyáltalán nem olyan benyomást keltve, mintha épp ölelkezni indulna az egyházfővel. Az „incidenssel” kapcsolatosan viszonylagos önmérséklet volt tapasztalható a hazai média setétebbik felén, nem bukkantam a kommentárok között „Így esett”, vagy „Az elesett egyházfő az elesettekről” típusú címekre, ami annál inkább örvendetes, mert hat éve – ezt az orgánumot viszont megnevezem – az ún. Tilos Rádióban máig elfogadhatatlan módon komolyabb következmény nélkül hangozhatott el az a mondat egy műsorvezető szájából, hogy „kiirtanám az összes keresztényt”. S ami még felháborítóbb: e mondatot akkor több tucat médium szintúgy büntetlenül, érdemi kommentár (és „elhatárolódás”), valamint elmarasztaló bírósági ítélet nélkül megismételhette: immár látszik, hogy e súlyos provokáció célja valójában ez volt, mely cél elérettetett. Pedig a karácsonyi pápai üzenet részleteiben is tanulmányozandó volna, semmint hogy azt a szerencsétlen, elmeháborodott, vagy annak határán lévő svájci lány tettének háttereként ítéljük meg. Szenteste tízkor Őszentsége élesen bírálta az önzés jelenségét, légyen szó akár egyéni, akár csoportos egoizmusról. Ez ugyanis az érdekek és a vágyak rabszolgáivá teszi az embereket – hangsúlyozta -, szembeállítván őket az igazsággal. Nem kellett céloznia arra, hogy e határtalan egoizmusra éppen Susanna cselekedete szolgált megérthető, de el nem fogadható példával: azokban a percekben a svájci lány, nem törődvén több tízezer római zarándok és több százmillió, a televízió előtt ülő hívő érzelmeivel, saját magának akarta kisajátítani az egyházfőt, ott és akkor, akár botrányt keltve, a következményekkel nem törődve, még ha – akár jó szándékot feltételezve - egy „Atya”-i ölelés erejéig is! Nekünk, magyaroknak nem csupán a római Szent Péter bazilikából érkezett elgondolkodtató karácsonyi üzenet. Hisz mi másnak nevezhetnénk azt, amidőn december 25-én délután hirtelen besötétül, villámol körülöttünk és zeng az ég, majd nyári zápor öntözi földjeinket? (Jómagam a teraszon plusz 18 és fél fokot mértem már délelőtt is, 19 és felet pedig közvetlenül a vihar előtt.) Egy-egy égő csipkebokrot még úgy-ahogy el lehetne tusolni a mai médiavilágban, de egy karácsonyi zivatart ugyan hogyan? Ünnepi beszédében Ittzés János evangélikus püspök a karácsony egy fontos üzenetének nevezte, hogy Isten a kicsiségbe rejti hatalmát. Erre utal már a betlehemi helyszín és Mária kiválasztása is. Nem királyi udvarba, nem bíborba, bársonyba érkezett meg Jézus, hanem egészen szegényes körülmények közé. „Ám Isten éppen ezzel mutatja meg, hogy egészen mélyre hajlandó lehajolni hozzánk” – figyelmeztetett a püspök. Mélyen vagyunk, szentigaz, de az égi és földi jeleket megértettük. S ha Isten velünk, ki ellenünk?

Sandi István

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.