Közélet

Időzített bomba a kórházi ellátórendszerben

Időzített bomba a kórházi ellátórendszerben

2009. december 9., szerda
Időzített bomba a kórházi ellátórendszerben

A HírTV értesülései szerint csak januárban használhatják fel a kórházak a decemberre ígért 6 milliárd forintot. Székely Tamás egészségügyi miniszter ugyanis arra hivatkozik, hogy az összeg a 2010-es költségvetésben szerepel. A kórházak az elfogadott büdzsé alapján úgy számolnak: áprilisban, vagy májusban ismét csődhelyzet alakulhat ki az ágazatban.

Még mindig hordják a tiltakozást jelképező zöld szalagot a kórházigazgatók. Ősszel ugyan pluszforrásról egyeztek meg az egészségügyi miniszterrel, de az összeget továbbra is kevésnek tartják. Példának okáért a győri Petz Aladár Megyei Oktatókórház 3000 dolgozójából ezret bocsátott el az elmúlt két évben. A súlyponti intézmény idén 30 százalékkal kapott kevesebb pénzt, mint tavaly, de a főigazgató számításai szerint a 2010-es évet is 1 milliárdos forráshiánnyal fogják zárni. „A rendszer működése ennél gazdaságosabban már elképzelhetetlen. Egészségügyet ennél olcsóbban ma Európában nem tudnak előállítani” – nyilatkozta a HírTV-nek

Varga Gábor

, a Petz Aladár Megyei Oktatókórház főigazgatója. A Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület elnöke mindehhez hozzátette: „a kormányzat által biztosított többlet csak átmeneti segítség”.

Csiba Gábor

véleménye szerint még egy havi finanszírozás hiányzik a rendszerből, melyből az fog következni, hogy jövő év április-májusa környékén megint elindul az eladósodási hullám, ami végül az egészségügyi ellátórendszer összeomlásához vezethet. A szervezet új biztosítási és átlátható finanszírozási rendszert, valamint a szükséges források biztosítását követeli a jelenlegi és a jövőbeni döntéshozóktól.

További részleteket ITT

olvashat a témáról.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.