Szerelem SMS-ben, házassági ajánlat levélben és a szakítás - telefonon

És ez nem is lehetetlen! Megválaszolatlan kérdés lebeg a levegőben. Vajon miért változtak és változnak meg ennyire az emberi kapcsolatok? Kicsit konkrétabban: az internet egy igazi (szinte) korlátok nélküli, kreatív játszótér, ahol az ötletek, képek, művészek, zenészek, dalok, írók, gondolatok temérdek helyen bukkanhatnak fel, bármikor és bármiért. Ezen a játszótéren állandó a szabadtéri kiállítás, a tömeg, a helycserék, és a kíváncsiskodók. Ha könyvet rendelnék külföldről, vagy ha pénzt utalnék más számlára - internet és számítógép nélkül, stop! Idővel persze ez a megoldás marad, mert a háló gyors és olcsó. Viszont a virtuális örömök időnként unalmassá válnak, zavarba ejtően belemásznak a fejünkbe, vagy inkább bosszantóan fárasztó és felesleges dolgokkal telítik a gondolataink.

A legutóbbi családias, baráti összejövetelen egy Tarantino-film került terítékre. Ilyenkor a filmkarakterek és a pattogatott kukorica mellett a saját hétköznapi történeteket is át kell rágni. Egy-egy furcsa történet mindig akad! Végül is kilyukadtunk ott, hogy nem nehéz szeretni olyan nagy művészeket, akik már csak a szavaikkal és a tetteikkel is magukért beszélnek (lsd. Annie Lennox, Eric Clapton, Bonnie Raitt, Bono a U2 zenekarból). Egy kis szeretet itt, egy kis mosoly ott, vagy egy ölelés – nem mindegy. De még így is nehéz igazi változást látni. Nem biztos, hogy a technika mindig értünk dolgozik, és a személyes kapcsolatainkért. Talán inkább szépen épül az őrült káosz?

Megtévesztő fogócska

Közösségi weboldalak – a furcsa történetek itt is elkezdődhetnek. A virtuális helyszínen a "kövess" és "tedd követhetővé magad" a két jelszó. Reagálj azonnal! Az igazi kapcsolatok valahol a cybertéren kívül szövődnek. Vagy inkább egyre elsoványodnak. Bár kivételek mindig akadnak, de a megfoghatatlan térben mindenki az lehet, ami csak akar. Ki kerget kit? Mit kellene elkapni?

Elérhetetlen példaképek

Csillogó poszterek egy lerobbant lakás falain. A sztárok, az ismert emberek. És nem csak a fiatalok betegsége „felnézni valakire”. De igazából kiket is istenítünk? Honnan tudom, ki is ez az ember, akit csak a tévében látok? Ja, igen. Szimpatikus dolgokat tesz. De fogalmam sincs milyen lenne elmenni vele bevásárolni vagy kutyát sétáltatni. Érdemes egy mély tekintést vetni az idolra. Csak egy picit jobban megnézni minden irányból. Árulkodó dolog tudni ki és mit szeret és hogyan. Tizenhárom évvel ezelőtt Alanis Morrisette is megkérdezte, hogy nem túl ironikus-e ez?* A dal két Grammy-díjat kapott. Hosszú lehetett az út idáig. Szóval miért is kell példaképeket követni? Miért nem szabad a saját út?

Izgatott várakozás

Puszta pszichológia, hölgyeim és uraim! A technológiai találmányok - bárhogyan is szépítünk a gondolaton - emberellenesek. Hasznosak, de nem követik az emberi élet ritmusát. Több tucat email kukucskál a postaládában, és ha nem érkezik meg a válasz időben abból sokszor nagy kalamajka szövődhet. Pedig áramszünet vagy karbantartatás még a XXI. században is lehet. Miért kell részt venni a számítógépekre épülő tömegben? Annak idején a telefonkönyvet lapozgattuk a fülkékben, és úgy kuporgattuk az aprót, hogy felhívhassuk a barátainkat. Ma az iwiw-ismerősök között kattintgatunk és hang nélküli e-maileket írogatunk 2 perc alatt. Szerelmet vallunk SMS-ben, és egy telefonhívással vetünk véget évekig tartó kapcsolatoknak. A kibertér bár beszippant, de annyira erős a vágy az igazi kapcsolatokra, hogy egy-egy levelezéstől már közel érzünk valakit a szívünkhöz. Pedig ismerni valakit – ehhez több kell. Lehet, hogy mindez nem az idő kérdése, de biztosan a fül, orr, kéz, tekintet, érzések és gondolatoké. * Alanis Morrisette – Ironic (Jagged Little Pill, 1995)