Labdarúgás: megcibálta a SZVSE a Sándorfalva bajszát

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

no images were found

Nem sok hiányzott hozzá, hogy a Csongrád után a Sándorfalvát is két vállra fektesse a SZVSE-Gyálarét a megye I-es focibajnokságban, ám a rutinos címvédő a hajrában ledolgozta kétgólos hátrányát, így döntetlen született a vasárnapi rangadón.

Kettőzött erővel készültek a vasutasok a listavezető, tavalyi bajnok Sándorfalva fogadására, hiszen a múlt héten kínos, 4-0-s zakóba szaladtak bele Csanádpalotán. Ez persze – milyen furcsa – akár még jó előjelnek is számíthatott a derbi előtt, hiszen a pontvadászat elején, augusztusban úgy verték meg a másik éllovast, a Csongrádot, hogy előtte Kisteleken kaptak ki nagyon (5-1-re).
Ennek megfelelően is kezdte a találkozót a „felpaprikázott” házigazda, mely első helyzetét kihasználva már az 1. percben vezetéshez jutott gólfelelőse, Völgyi Roland találatával. Ezt követően – ahogy az várható volt – a Sándorfalva próbálta meg átvenni a kezdeményezést, a vendégek birtokolták többet a labdát, igyekeztek beszorítani a vasutasokat, ám Hegyesiék kontrái rendre veszélyt jelentettek Lippai kapujára. Egy ilyen, háromérintős ellenakció végén Völgyi Roland már a második góljának örülhetett, a hazai publikum pedig kétgólos előnynek tapsolhatott, melyet a szünetig meg is tartott a vasutas.
A második félidő is épp olyan hajtós, lüktető, harcos játékot hozott, mint az első. A SZVSE elpuskázott néhány lehetőséget, a 76. percben pedig egy pontrúgást követően Kurucsai András révén szépítettek a vendégek. A hazaik az utolsó negyedórában is bevihették volna a kegyelemdöfést, de Hegyesi Zsolt, Mangó Ferenc és Völgyi sem tudott a kapuba találni, nem úgy Kurucsai, aki a 86. percben egy újabb pontrúgást váltott gólra, s ezzel egy pontot megmentett a címvédőnek.
Döntetlenjével a SZVSE-Gyálarét lecsúszott a tabella ötödik helyére, 22 ponttal áll a 27-27 pontos Csongrád és Sándorfalva, illetve a 24-24 pontot gyűjtött Kistelek és Mórahalom mögött, igaz, a vasutasok eggyel kevesebb mérkőzést játszottak. A folytatás sem ígérkezik könnyűnek, hiszen szombaton 14 órai kezdettel Tápén lépnek pályára Sahin-Tóth Dezső legényei.

A labdarúgó megyei I. osztály 11. fordulójában:

SZVSE-Gyálarét – Sándorfalva SK 2-2 (2-0). Gyálarét, 400 néző. Vezette Csatári.
SZVSE-Gyálarét: Udvari – István (Virág), Szigeti (Hegyesi Á.), Földeák, Ágoston, Dürgő, Bacsa, Simon, Hegyesi Zs., Mangó (Marsal), Völgyi. Edzők: Sahin-Tóth Dezső, Kozma Zoltán, Papp Róbert.
Sándorfalva: Lippai – Vastag K. (Kurucsai), Vastag B., Csúri, Kanász, Gábor (Gonda), Takács, K. Tóth, Radics, Jani (Kiss), Szűcs. Edző: Major László.
Gólszerzők: Völgyi (2), ill. Kurucsai (2).

Sahin-Tóth Dezső: „Nagyszerű mérkőzésen győzelmi esélyt szalasztottunk el, de mindent egybevetve reális eredmény született! Csanádpalotai vereségünk bizonyította, hogy még hosszú út áll előttünk, néhány játékosom ugyanis kissé szokatlan poszton nem tudta hozni az elvárható teljesítményt. A Sándorfalva ellen úgy készültünk, hogy igyekeztük levenni a fiúk válláról a terhet, a bajnok erősségeire hívtuk föl a figyelmet. A csapat hatalmas akarattal küzdött, látszott a srácokon, hogy nagyon akarják a sikert, de tudtuk, igen nehéz lesz ez az összecsapás, s egészen a legvégéig koncentrálni kell. Sajnos az utolsó szakaszban kijött, hogy a vendégek sokkal előrébb tartanak, sokkal jobb körülmények között készülhetnek, mint mi. Így is nagyon büszke vagyok játékosaimra, illetve azokra, akik sokat tesznek ezért a társaságért: Ágoston Istvánra, Kozma Zoltánra, Papp Róbertre. Bizonyítottuk, hogy teljesen amatőr feltételeink ellenére is teljesen egyenrangú ellenfelei tudunk lenni a megye I. címvédőjének, a mi ígéretes szegedi fiataljaink tartották a lépést a rutinos, sok nagy csatát átélt futballistákkal. Úgy érzem, a jelen a Sándorfalváé, a jövő pedig a miénk, különösen, ha még többen látják meg a fantáziát ebben a fiatal alakulatban, s állnak mellénk. Jobbulást kívánok a súlyos sérülést szenvedett Gábor Zoltánnak, egyúttal gratulálok a sándorfalvi vezetőknek, hiszen nagyszerű csapatot hoztak össze, a vendégek egyes játékosainak viszont azt üzenem: rájuk férne néhány lecke tiszteletből és szerénységből.”

no images were found

Default thumbnail
Előző sztori

Röplabda: még mindig nyeretlen a HPQ Szeged

Default thumbnail
Következő sztori

Meggyalázták az egykori makói főrabbi emléktábláját

Legutóbbi hasonló cikkek