Bulvár

Három és fél évre ítélték a kecskeméti taxisra támadó fiatalt

Három és fél évre ítélték a kecskeméti taxisra támadó fiatalt

2009. október 6., kedd
Három és fél évre ítélték a kecskeméti taxisra támadó fiatalt

Jogerősen három és fél év, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Szegedi Ítélőtábla kedden azt a fiatalt, aki tavaly egy konyhakéssel nyakon szúrt egy kecskeméti taxist.

A középiskolai tanulmányait abbahagyó, 1990-es születésű

R. István

2008. április 5-ére virradó éjszaka Kecskemét több szórakozóhelyén is megfordult, ahol szeszes italt fogyasztott. Az éjszaka egy részét alkalmi nőismerősével töltötte, majd együtt taxiba szálltak, amit a későbbi sértett vezetett. A nőt hazavitték, majd a vádlott tovább utazott. Amikor ő is ki akart szállni, a sértett kérte tőle a viteldíjat, mire a fiatal férfi közölte, hogy nincs pénz nála, ezért menjenek tovább a rokonaihoz. Ezt követően az ittas vádlott újabb és újabb útirányokat jelölt meg, s miután több mint 30 kilométert autóztak, reggel fél hét körül Kecskemét külterületén, az alsószéktói tanyavilágban álltak meg. A vádlott itt sem jutott pénzhez, ezért a sofőr közölte R. Istvánnal, hogy beviszi a taxitársaság központjába, ahol rendezheti a számlát. Ezt követően a kocsi elindult a földúton, a vádlott pedig elővett egy konyhakést és hátulról közepes erővel nyakon szúrta a sértettet. A kés a penge tövében eltört. A sértett kirántotta a kiálló pengét, majd az autóból kiugró vádlottat hátrahagyva elmenekült, s rádión riasztotta kollégáit, akik kórházba szállították. A kés a bőrereken kívül mást nem sértett meg, de a szakértői vélemény szerint súlyosabb, akár életveszélyes vagy halálos sérülés is kialakulhatott volna. A vádlott röviddel később önként jelentkezett a rendőrségen. A táblabíróság közfeladatot ellátó személy ellen elkövetett emberölés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek R. Istvánt, s ezért jogerősen három és fél év, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélte.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.