Közélet

Fidesz-törvényjavaslat a kettős állampolgárságért

Fidesz-törvényjavaslat a kettős állampolgárságért

2009. október 18., vasárnap
Fidesz-törvényjavaslat a kettős állampolgárságért

A Fidesz-KDNP most benyújtott törvényjavaslatával azt szeretné elérni, hogy a határon túl élő magyarok könnyebben juthassanak magyar állampolgársághoz – értesült a Magyar Nemzet. A javaslat szerint törölnék az eddigi jogszabályból azt a kitételt, hogy az igénylőnek életvitelszerűen kell hazánkban élnie.

Semjén Zsolt

(KDNP),

Simicskó István

(KDNP) és

Németh Zsolt

(Fidesz) terjesztette be azt a javaslatot, mely szerint egyéni kérelemre kedvezményesen is kaphatna állampolgárságot az a más országban élő személy, akinek ősei magyar állampolgárok voltak és tudja igazolni magyar nyelvtudását. Ezen feltételektől kiskorú esetében akkor lehet eltérni, ha a honosítását a szülőjével együtt kéri. A képviselők szerint elegendő jogalapot ad az állampolgárság megszerzésére bármelyik közvetlen ágú felmenő magyar volta. Ezzel nem automatikusan fogják osztogatni az állampolgárságot, mivel továbbra is benne marad az egyéni kérelem kitétele. Javaslatukban úgy fogalmazták meg a honosítás feltételeinek módosítását, hogy az megfeleljen az Emberi Jogok Európai Bírósága által kiadott kritérium-rendszernek, vagyis nem sérti a diszkrimináció tilalmát. A Fidesz úgy véli, a parlamentnek erkölcsi kötelessége a kérdés rendezése, viszont a jelenlegi összetételű Országgyűlés erre nem képes. Az SZDSZ elnöke kikötésekkel, de támogatását ajánlotta a javaslathoz. A szocialista

Kozma József

véleménye, hogy az oktatás, a nyelv, az autonómia, a szabad közlekedés ügyére a kettős állampolgárság nem ad elégséges választ.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.