Kultúra

Két játszóhellyel dolgozik ettől az évadtól a Kövér Béla Bábszínház

Két játszóhellyel dolgozik ettől az évadtól a Kövér Béla Bábszínház

2009. szeptember 9., szerda
Két játszóhellyel dolgozik ettől az évadtól a Kövér Béla Bábszínház

Az idei évadtól már két bemutatóhelyen játszik a szegedi Kövér Béla Bábszínház társulata, amely kilenc bemutatót tervez, ebből kettő kifejezetten óvodásoknak szól –mondta el az intézmény direktora az évadnyitó társulati ülés előtt az MTI-nek szerdán.

Kövér László

kifejtette: az idei évadra készült el a bábszínház új kamaraterme, ahová kifejezetten a legkisebbeknek szóló műsort állítottak össze. Az évadot itt

Szabó Zsuzsa

Nyam-nyami című darabjával indítják, majd vendégelőadásként tavasszal a Tintaló Társulat Volt egyszer egy Mari nevű szekrény című darabját tűzik műsorra. Erre a teremre egyébként külön bérletet terveznek- árulta el. A nagyteremben idén is több bemutató lesz. Szeptember 27-én kezdenek Zalán Tibor Színház a Kíváncsi Hörcsöghöz fogadóban című előadásával. Ezzel párhuzamosan láthatják a nézők a Haydn-év tiszteletére felújított Égő ház című báboperát. A következő bemutató a klasszikus Csipkerózsika lesz, emellett az előző évadban már játszott Restmesét és a Mátyás király lakomáját is láthatják a nézők. Jövőre állítják színpadra Wilhelm Hauff darabját, a Kis Mukkot. Az évad végére terveznek még egy meglepetés-bemutatót, de annak bérletes játéka már csak a következő évadban lesz –mondta Kövér László. A társulat egyébként a nyáron sem tétlenkedett. A próbák mellett egy új előadásformát is kipróbáltak és a Mahart felkérésére két tiszai hajóútra is vittek előadást. A kezdeményezés folytatásában bízik a direktor, aki elmondta: jövő tavasszal szeretnék újabb műsorral meglepni a kis utazó közönséget.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.