/

Hét évre ítélték jogerősen a nevelőapját megölő nagyszénási férfit

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ittasan egy konyhakéssel leszúrta nevelőapját az a nagyszénási férfi, akit emberölés bűntette miatt csütörtökön jogerősen hét év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla.

A szakképzettséggel nem rendelkező, elvált, közhasznú munkásként dolgozó, “érzelmileg labilis személyiségzavarban” szenvedő, alkoholfüggő Viszkok András édesanyjával és annak férjével, a 69 éves későbbi sértettel élt együtt Nagyszénáson. A két férfi között többször volt veszekedés a vádlott italozó életmódja miatt.
Az ítélet szerint 2008. június 3-án – az akkor ötvenedik életévében járó – vádlott nagyobb mennyiségű szeszes italt fogyasztott. Amikor délután hazaérkezett a lakásukba rajta kívül csak a sértett tartózkodott otthon. A vádlott leült a konyhába, és ekkor az idősebb férfi szóvá tette italozását. Veszekedni kezdtek, és amikor a sértett elindult a vádlott felé, Viszkok András felkapott az asztalról egy 10,5 centiméteres pengéjű konyhakést, majd felállva, nagy erővel megszúrta a férfi nyakát. A kés megsértette az áldozat nyaki ütőerét, garatját és gerincét is, a döfés olyan erejű volt, hogy a penge eltörött. A helyszínen életét vesztő áldozat sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a gyors és szakszerű orvosi beavatkozás sem tudta volna megmenteni.
A vádlott tette után szólt a szomszédoknak, hogy hívjanak mentőt, és a kiérkező rendőrökkel azonnal közölte, hogy ő követte el a bűncselekményt.
A táblabíróság Komlóssy Éva vezette tanácsa döntésével súlyosbította az elsőfokon eljáró Békés Megyei Bíróság hat év szabadságvesztést kimondó ítéletét – mert túlzottan enyhének találta azt -, valamint elrendelte a vádlott kényszergyógykezelését is.

Előző sztori

Egyéves a megújult IH Rendezvényközpont

Következő sztori

Szegedi Fidesz: pénzpocsékolás és szegregáció