Írjon nekünk

Hírzóna

Elfogta a rendőrség a Szegeden száguldozó Porsche sofőrjét

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Elfogták a hódmezővásárhelyi rendőrök annak a Porsche autónak a sofőrjét, aki szombat hajnalban miután karambolozott a városban, megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott – közölte hétfőn a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Szenti Szabolcs elmondta: a harmincöt éves helybeli férfit délelőtt a lakásáról állították elő a járőrök. Kihallgatása során a vallomástételt megtagadta.
Szombat hajnalban a járőrök a városban száguldozó Porsche után indultak több rendőrautóval. Az egyik megkülönböztető jelzéssel ellátott rendőrautót észlelve a Porsche hirtelen fékezett, a járőr kocsi pedig hátulról a sportautónak, majd egy másik személygépkocsinak ütközött.
A száguldozó sofőr autójával elmenekült a helyszínről, a gépkocsit Hódmezővásárhely külterületén a vasárnap reggeli órákban találták meg a rendőrök.
A baleset következtében egy rendőr könnyebben megsérült, a rendőrautó pedig használhatatlanná vált.

Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv

Hírzóna

Hetek óta először nem volt üres a Szent Péter tér a pápa vasárnapi beszéde alatt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Egymástól méteres távolságra, több tucatnyian voltak a vatikáni Szent Péter téren vasárnap. Ez volt az első alkalom március 10. óta, hogy Ferenc pápa nem az üres teret látta, amikor beszéde után kinézett az apostoli paloták ablakából. echo adrotate_group(27);

Tovább olvasom

Hírzóna

Megsértette a kijárási korlátozásokat az osztrák államfő

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Bocsánatot kért vasárnap Alexander van der Bellen osztrák államfő, miután a rendőrség rajtakapta, hogy feleségével, Doris Schmidauerrel együtt egy kerthelyiségben tartózkodott a koronavírus-járvány megfékezésének érdekében elrendelt kijárási korlátozások idején. echo adrotate_group(27);

Tovább olvasom

Hírzóna

Pécsi Tudományegyetem: alkalmas lehet a japán Avigan gyógyszer a fertőzöttek gyógyítására

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Korai fázisban adagolva a Japánban törzskönyvezett Avigan nevű, favipiravir összetevőjű gyógyszer alkalmasnak látszik arra, hogy eltüntesse az új típusú koronavírust a garat- és orrváladékból – közölte a gyógyszer hazai klinikai vizsgálatát koordináló konzorciumot vezető Pécsi Tudományegyetem (PTE). echo adrotate_group(27);

Tovább olvasom

Aktuál