Dicsérte a Dél-alföldi régió munkáját az APEH vezetője

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Elégedett az APEH Dél-alföldi Regionális Igazgatóságának munkájával a szervezet elnöke; Szikora János hétfőn a Szegeden megtartott kihelyezett elnöki értekezlet szünetében a sajtónak elmondta: a régió eredményességében, szakértelmében és kezdeményező készségében országosan is élen jár.

A korábbi megyei beszámoltatásokat követően, most a 2007-es átszervezések után megkezdődött a regionális beszámoltatás. Ennek az igazgatóságnak a beszámolója és a munkája jó adalékot” ad az országos munka fejlesztéséhez, a legjobb gyakorlatok kidolgozásához- mondta Szikora János.
Hozzátette: a régiónak szinte minden területen vannak olyan kezdeményezései, melyek országos kihatásúak. Az ellenőrzés terén például, innen indulva országosan is célul tűzték ki, hogy a bonyolult revíziókat csapatmunkában, szakértőknek kell végezni, és ne két ellenőr hajtsa végre a feladatot.
Emellett amióta a magánszemélyek jövedelmeiről és járulékairól havonta kell bevallást beadni, megnőtt a munka mennyisége. A bonyolult művelet során a régió munkatársai elsőként bontották le az adóvizsgálat következményeit a magánszemélyekre vonatkozóan, mely művelet egy országos informatikai rendszer kialakításához támpontul szolgál majd. De élen járnak a dolgozói elégedettségben, a minőségbiztosításban is – fejtette ki az APEH elnöke.
A régióhoz az APEH adatai alapján Magyarország bruttó hazai termékének a 8,9 százaléka köthető. Az egy főre jutó bruttó hazai termék az országos átlag 67 százaléka, mellyel a régiók közt az ötödik helyet foglalja el. 2009 június végén valamivel több, mint 230 ezer adóalany volt a régióban, ez a tavaly év végéhez képes 0,7 százalékos növekedést jelent.
Az országos befizetések 5,6 százalékát a Dél-alföldi régió adózóinak befizetései adják. Idén június végéig az adózók által teljesített kiemelt adó- és járulék befizetések összege együttesen 242 milliárd forint, amely csaknem négy százalékkal kevesebb, mint az előző év ugyanezen időszakában.
Tamásné Czinege Csilla régióigazgató a bevételekről elmondta: ugyan az utóbbi időben csökkentek, de ez az ország gazdasági helyzetét tükrözi. Az igazgatóság munkáját a kiszabott szankciós bevétel már jobban mutatja – ez idén 16,3 milliárd forint volt – a munka azonban akkor igazán hatékony, ha az adózói fegyelem javul és ebbe az irányba kell a tevékenységet fokozni – tette hozzá.

Default thumbnail
Előző sztori

Kedd: 14. Őszi Kulturális Fesztivál

Default thumbnail
Következő sztori

Napnyugta

Legutóbbi hasonló cikkek