Írjon nekünk

Bulvár

Még zöldebb a szomszéd SZIN-je – PANORÁMAKÉPPEL

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/aranymihaly.jpg

Megjelent:

“Nem érdekel különösebben a környezetvédelem, de önszántamból nem szemetelek” – kis SZIN-en tett körtúránkban ez volt a legközömbösebb mondat az ökotudatos fesztiválon, mely elnyerte a zöld fesztivál díjat is. Úgy tűnik, a fiatalok valóban megnyerhetők a jó ügynek, csak tudni kell megszólítani őket, erre pedig több stand vállalkozott.

Láthatóan kevesebb szemét és sok zöld stand – ez jellemzi a zöld fesztivált, melynek tavaly bevezetett nagy újításaként a többször használható “repoharat” tartották. A 200 forintért megvásárolható, adott helyen becserélhető, illetve a fesztivál végén vissza is váltható pohárral a szegedi fesztivál óriási hulladékhegyet spórolhat meg.

Lássuk a standokat!
A Greenpeace az alapvető környezetvédelemmel és környezetformálással kapcsolatos felvilágosítás mellett napelemes töltőt és a parabolaantennához hasonlító napszakáccsal is csalogatta az ökotudatosságra fogékony fiatalokat. Ezenkívül egy petíciót is aláírattak a vállalkozó szelleműekkel, melyben arra kérik a miniszterelnököt, hogy az idén decemberben tartandó 15. ENSZ Klímakonferencián – mely alapvető fontosságú a klímaváltozás elleni harcban – a magyar delegáció vállalja sok más mellett például azt, hogy Magyarország a többi fejlett országgal együtt 2020-ig átlagosan 40%-kal csökkentse az üvegházhatású gázok kibocsátását – magyarázta Varró Kata aktivista.

Elméletben tudjuk

Továbblépve egy lakásbensőt idéző sátorhoz értünk. A Környezetvédelmi Minisztérium megbízásából standolt itt az “Egy mozdulat” program a SZIN-en. Berendeztek egy lakásinstallációt, 15 energiavesztő ponttal – ezeket kellett megtalálniuk a lelkes érdeklődőknek, és megindokolni, hogy mi miért pazarolja az energiát: túl magasra állított termosztát, csöpögő csap, égve hagyott villany, stand-by-ban hagyott tv. “Apró dolgok, de sokat lehet velük spórolni” – mondta el a standnál tesztet osztó Vladár Krisztina hostess. Mint megtudtuk, több fesztiválon megfordult az akció, voltak a Balatonon, a Szigeten, a Hegyalja Fesztiválon is – érdekes módon eddig ez utóbbin tapasztalták a legnagyobb érdeklődést, ahol napi 120 látogató töltögette szorgalmasan az energiamegtakarítást célzó teszteket. A Szigeten inkább külföldiek voltak a kampányra felfigyelők, és nehezebben voltak rávehetők a fiatalok a játékra. Elméletben tudjuk: a szelektív hulladékgyűjtéstől az energiatakarékos üzemmódig jöhet bármilyen kérdés, nagy részüket helyesen válaszolják meg a fiatalok, és sokan már a gyakorlatba is átültetik – beszélt tapasztalatairól Vladár Krisztina. Egy kis osztogatott kiadvány abban is utat mutat, hogy miként alakítsuk ki házunkat már az építkezéskor környezetbarát módon.

Odébb lépve: Túrkevéről érkezett a Nimfea Természetvédelmi Egyesület standja, akiknél sok más mellett a “Nulla hulladék” kampány a Hulladék Munkaszövetség (HuMusz) szervezésében volt látható, mely többek között azt mutatta be, hogyan lehet csökkenteni a hulladék mennyiségét. Hogyan lehet komposztálni, mely termékek vásárlásával lehet kevesebb a hulladékkibocsátás? E kérdések megválaszolása mellett olyan csodát is láthattunk, mint az “öko-automata”, mely játékosan teszteli tudásunkat a hulladékok témakörében.
Az anyagtakarékosság és a hulladékmegelőzés szempontjait is bemutatták a standon, valamint a szelektív hulladékgyűjtés iránti igény növelése itt is kiemelt célként szerepelt. Tóth István, az egyesület önkéntese folyamatos érdeklődésről számolt be, mint elmondta, legtöbbször a kiállított tárgyakat nézik meg a fiatalok, illetve kitöltik a kérdőíveket – amikért persze itt is ajándék járt.

Megkérdeztük a célcsoportot

“Ez a pohárdolog, ugye?” – kérdezett vissza egy ifjú titán kérdésemre, hogy mit szól az ökotudtos SZIN-hez. “Ez egy nagyon jó kezdeményezés” – vágta rá a mellette álló Burján Tamás – “én ilyesmit tanulok, és jól tudom, itt kell elkezdeni, a fiatalok körében, és ilyen helyeken, mert így talán ragad rájuk, illetve ránk valami.”
“Örülök neki, hogy van ilyen itt, nem tudom, más fesztiválokon ez mennyire divat. Még nincs poharam, de be fogom tartani az előírásokat” – mondta el Tóth Valesz.
Nagy teret kapott a téma, és figyelemfelhívó a kampány – mindenképpen pozitív, hogy erre is figyelnek a szervezők – vélte Szabó Nóra.

Kommentek

Bulvár

Megszületett Balogh Zsolt kislánya

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/aranymihaly.jpg

Megjelent:

Szerző:

A MOL-Pick Szeged játékosa a Facebook-oldalán osztotta meg az örömhírt.

Tovább olvasom

Hírzóna

Vontatóba rongyolt az autó, a sofőr meghalt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/aranymihaly.jpg

Megjelent:

Szerző:

Vontatóval ütközött az autó ennyi maradt belőle. Kommentek

Tovább olvasom

Bulvár

Ötvenéves frontemberét ünnepli a Tankcsapda!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/aranymihaly.jpg

Megjelent:

Szerző:

Ünnepi tankdübörgés!

Tovább olvasom

Aktuál