Augusztus 20-ától folytatódnak az Elisabeth-előadások mint a Szegedi Szabadtéri Játékok idei utolsó bemutatói. A darab rendezője, Kerényi Miklós Gábor (művésznevén Kero), a Budapesti Operettszínház színidirektora a musicaljátszás sajátos útjáról beszél: hogyan lehet egyszerre nép- és gondolati színházat játszani.– A tavalyi Szentivánéji álom sikere után most miért döntöttek mégis az Elisabeth mellett? – Úgy tűnt, hogy az idei szegedi műsorban egy ötelőadásos, komoly darabra volt igazán igény. A Szentivánéji álmot tavaly hat előadással játszottuk, nagyon szép sikerrel. Úgy gondoltuk, hogy jobb a közönségnek és a műsorpolitika szempontjából is kedvezőbb, ha az idén az Elisabeth-re váltunk, és jövőre jön újra a Szentivánéji. Azt gondoltuk, hogy a közönség kiéhezetten várja az Elisabeth-et, és ugyanakkor egy év múlva nagyon fog örülni a 2008-as darab visszatérésének. – Rendezőként sok energiát igényel egy ilyen darab felújítása, újra színpadra állítása a Dóm téren, vagy már nem okoz különösebb nehézséget? – Rendezője válogatja, ki mennyi energiát szentel egy felújításnak, nekem mindig kihívás minden egyes új előadás, legyen az régi vagy új darab, rengeteg új energia és új gondolat kerül bele mindig. Most is: aki végignézi a próbákat, láthatja, mennyi érdekesség, apróság, izgalom kerül bele újra. – Megfigyeltem, hogy nagyon koncentrál az apró részletekre is. Precízen mindennek a helyén kell lennie. – Az ördög a részletekben lakik. Valójában sok tízezer részlet az, ami azt a különlegességet adja, ami a Budapesti Operettszínház a stílusa, ami az én stílusom, a Kero-stílus ma: van egy nagyformátumú gondolati központ, és ekörül egy nem szokott, nem hétköznapi látványosság, ami nagyon pontosan illeszkedik össze. A cél, hogy úgy legyen népszínház, hogy miközben tömegek megtalálják az élvezetüket a szemükkel és a fülükkel, vagyis szórakoztatást kapnak, aközben mégis furcsa, érdekes módon a lelkükhöz is eljutunk, és talán még egyes gondolatok is hatnak rájuk. – Megérkeztünk az Operettszínházhoz, ahol operettek és musicalek kerülnek a színpadra, nem is akárhogyan, hiszen mára már fogalom a „Kero-stílus”. Mit kell ezalatt érteni, milyen koncepcióval dolgozik? – Nyilvánvalóan többféle zenei színházi darab létezik, konkrétan mi a musicaljátszás sajátos útját járjuk. Nem Webber-darabokat, londoni és New York-i sikereket veszünk elő, hanem megpróbálunk vagy új magyar darabokat játszani – Szakcsi Lakatos Béla, Jávori Fegya, vagy most a Neoton köré készítettünk egy magyar musicalt, az Abigélt –, vagy Lévay Szilvesztertől játszunk darabot, aki szintén magyar szerző, vagy valamilyen magas színvonalú történelmi és irodalmi alapanyagból táplálkozó darabot veszünk elő – például a Mozart!-ot, vagy a Rómeó és Júliát –, amelyeknek van egyfajta ifjúsági orientációja. Minket ez a musicaljátszás érdekel, és ezt egy értékes gondolati színháznak tartom. – És az operett? – A musical mellett nagyon fontos az operett, amely egy igazi magyar műfaj, és azt gondolom, hogy annyira hungarikum, hogy nekünk ezt létfontosságú játszanunk. Ha lerántjuk róla a régimódi sallangokat, a panoptikumot, a múzeumot, akkor egy őrülten izgalmas játék a szerelemről, és nagyon modern is. Ezt a stílust képviseljük és nem panaszkodhatunk, hiszen az operettközönségünk is nagyon szépen növekszik, lassan-lassan egyenlő a musicalek és operettek aránya.
