Kultúra

Jön, jön, jön: itt az Elisabeth!

Jön, jön, jön: itt az Elisabeth!

2009. augusztus 8., szombat
Jön, jön, jön: itt az Elisabeth!
Janza Kata, Füredi Nikolett, Felföldi Anikó, Bereczki Zoltán – augusztus 7-étől elkezdődtek újra azok a közönségtalálkozók, melyeken az idei szabadtéri musical sztárjait láthatják testközelből az érdeklődők. A tavalyi Szentivánéji álom után most az 1996-ban a szegedi Dóm téren debütált és azóta számos sikert megért Elisabeth című darab tér vissza ősbemutatója városába. "Tizennegyedik éve játszom a darabot" – emlékezett vissza az Elisabeth-et alakító Janza Kata. "A létező összes irodalmat elolvastam Sissiről, jártam azokon a helyeken, ahol ő járt, persze nem betegesen követve, de próbáltam azt gondolni, amit ő gondolhatott. Úgy tekintek rá, mint egy olyan nőre, aki korát megelőzte, és a szabadságra törekedett" – mondta a színésznő, ugyanakkor hozzátette, átérzi azt is, hogy a figura a maga korában extrémnek is számított egy kicsit. Mint a művésznő elmondta, kezdetben az első, "rózsaszínes" felvonást élvezte a leginkább: a szép ruha, a hintó és a lánykérés jelenete kápráztatta el. "Azóta sok mindent megéltem, és megtanultam élvezni a második felvonás mélységeit, drámáját, sötét színeit is – mostmár egyben az egészet szeretem" – vallja Janza Kata. Szintén Elisabeth szerepében, a második szereposztásban láthatjuk majd Füredi Nikolettet, aki úgy fogalmazott: egy ember egész életét átölelő szerepről van szó, egy végtelenül tragikus sors és egy nagyon érzékeny lélek tárul elénk a színpadon. A színésznőnek Janza Katával szemben ez a debütáló darabja a szegedi csillagtetős színpadon, de mint mondta: nem is kívánhatott volna magának jobbat. Janza Kata elmondta: örül annak, hogy Füredi Nikolett került a második szereposztásba: "Úgy érzem, nála biztonságban lesz a szerepem" – mondta a művésznő. A Sissi anyját, Ludovikát megformáló Felföldi Anikó elárulta, hogy Janza Katát volt alkalma végigkísérni a szerepében, vele együtt fejlődött a szerep azzá, amivé lett. "Kezdetben Kata még nem tudta, mi lesz az útja az Erzsébetnek, ma viszont már érett művészként játssza" – mondta a színésznő. Majd mindkét Elisabeth-re vonatkozóan elmondta: "Mindent elkövetek 'anyaként', hogy nekik sikerük legyen." Felföldi Anikó egyébként a darab második részében egy másik karaktert is alakít, itt egy kupleráj vezetőjeként alkalma van egy az előző szerepével teljesen ellentétes figura megformálására is. Bereczki Zoltán szintén 1996 óta játszik a darabban különféle szerepekben. Ő is rendkívül jó produkciónak tartja az Elisabeth-et, saját Ferenc József-szerepéről szólva úgy fogalmazott: míg az Elisbeth álomszerep, a Ferenc József-figuráról ugyanez nem mondható el. "Ő egy ellepontfigura, mint karakter pedig katona, aki a szabályok szerint próbál élni" – vázolta a karaktert a színész. Ferenc József egész életében azzal a kettősséggel küzd, hogy kötelességtudó katonaként és uralkodóként viselkedik, vagy megéli az érzelmeit Elisabeth oldalán, és felrúgja a konvenciókat – tette hozzá Bereczki Zoltán. A szerep nehézsége abban is áll, hogy a közönség szinte a darab elejétől tudja, hogy Elisabeth végül a Halálé lesz – mégis úgy kell játszani Ferenc Józsefnek, mintha minden jelenetben ez a kérdés újra és újra úgy fogalmazódna meg, mint aminek lehetne más megoldása is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.