Elisabeth: A legenda visszatért

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Kettős szereplőgárdával tért vissza az 1996-ban először a Dóm téren debütált, és azóta világsikert elért Elisabeth című musical a Budapesti Operettszínház színészeinek előadásában, Kerényi Miklós Gábor (Kero) rendezésében. A darab mögött álló karrier után biztosan mondhatjuk: ha az Elisabethnek nem jósolhatunk sikert, akkor semminek sem.

Augusztus 15. és 22. között öt előadással köszön vissza az Elisabeth Szegedre. A világhírű, magyar származású zeneszerző, Lévay Szilveszter és a Grammy-díjas Michael Kunze darabja alapjában véve remekmű, amit Kero rendezése kelt igazán életre. Az Elisabeth nem “kispályás” mű: nagy és tetszetős díszletek (díszlettervező: Szegő György) – melyek mozgatásáért már magában is elismerés illeti a technikusokat –, komoly, szép, korhű jelmezek (jelmeztervező: Velich Rita) bár csak a keretet adják, mégis megadják a darab alaphangulatát. Aki kilátogatott a próbákra, tapasztalhatta: Kerényi Miklós Gábor semmit sem bíz a véletlenre: a hanghordozástól az utolsó gesztusokig mindennek a helyén kell lenni, hiszen ő maga vallja: az ördög a részletekben rejlik.

Az előadás két sztárja az Elisabethet alakító Janza Kata és a Halál szerepét magára öltő Szabó P. Szilveszter, mindketten ezzel a darabbal indultak. A nagy nevekből természetesen nincs hiány, hiszen Bereczki Zoltán, Földes Tamás, Dolhai Attila, Füredi Nikolett, Felföldi Anikó, Molnár Piroska is színpadra lép a két szereposztásban. Homonnay Zsoltot most először láthatjuk a Halál szerepében. A nagy öregek mögött nem marad el egyáltalán az új generáció: Füredi Nikolett Sissi-alakítása Janza Kata Elisabethjének méltó folytatása. A színésznőt tiszta és erős hangja mellett az is képessé teszi az Erzsébet-szerep megformálására, hogy a császárné olykor végletes karakterét is híven vissza tudja adni: a bohókás, szertelen hercegkisasszonyt, a szabadságra vágyó, az anyóssal szembeszálló császárnét, a szenvedő anyát vagy a megtört asszonyt. Homonnay Zsolt alakítása is eltalált, bár Szabó P. Szilveszternek még egy kicsit mintha “jobban állna” a Halál – igaz, a figura megformálása is kicsit különböző: mintha Homonnay egy határozott, karakteres végzet-alakot testesítene meg, Szabó P. Szilveszter Halál-figurája bizonyos tekintetben lágyabb, misztikusabb.
Luceni szerepében mindkét Tamás (Földes és Száraz) egyaránt tuti, más-másért, de jól betöltik a gyilkos és a narratár szerepét.

Lévay zenéje magával ragadó, ez bizony az élet maga, benne a történelem kegyetlenül sodró szelével, a Halál föl-fölbukkanó figurájával, aki megállást parancsol már puszta megjelenésével is a színen, és aki ridegsége ellenére mégis szerelmes lesz, egy nem mindennapi asszonyba – ezért kell cselekednie Luceninek…
Annak ellenére, hogy vannak vidám és komoly dalok, mégis, mintha valamiféle csendes búskomorság sugározna a darabból, valami végzetszerű, hogy megsejtsünk egy s mást abból, hogy egy olyan ikonikus személyiségnek is, mint Erzsébet volt, miket kellett kiállnia, miközben folyton két szerelem – a hozzá vágyó, de megtérni nem tudó Ferenc József és a mindent feledtetni akaró, folyton féltékeny  Halál – között kellett magasra törnie, ahogyan ezt a darab egy jelenete zseniálisan ki is emeli.
Arra a kérdésre, hogy vajon az Elisabeth továbbépíti-e a Sissi-mítoszt, bizonyosan igen a válasz, bár azt is hozzá kell tennünk: nem a “happy endes” verziót élteti tovább a darab, hanem misztikuma ellenére is felettébb reális képet fest élénk és lendületes zenéjében félelmekről, szorongásokról, hűtlenségről, ragaszkodásról, szabadságvágyról és meg nem értettségről.

Default thumbnail
Előző sztori

Elismerte a balesetet a szegedi cserbenhagyó gázoló

Default thumbnail
Következő sztori

Natasa a hátán vitte a csapatot

Legutóbbi hasonló cikkek