Bulvár

Elfogták a cserbenhagyó gázolót Szegeden

Elfogták a cserbenhagyó gázolót Szegeden

2009. augusztus 15., szombat
Elfogták a cserbenhagyó gázolót Szegeden

Elfogták Szegeden szombaton azt az ötvenegy éves helyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy csütörtökön a kijelölt gyalogátkelőhelyen elsodort egy kisgyermekes párt - tájékoztatta az MTI-t a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Tuczakov Szilvána

elmondta: megkezdődött a férfi gyanúsítotti kihallgatása. Az autós csütörtök este a piros jelzőlámpa ellenére behajtott egy kereszteződésbe, ahol egy babakocsit toló, zebrán haladó párt sodort el. A gépkocsivezető megállt, de miután kiderült, hogy a sértettek rendőrt hívnak, elhajtott. A szülők feljegyezték az autó rendszámát, így a rendőrség gyorsan megtalálta a tulajdonost, aki azt mondta, hogy egy ismerősének adta oda az autót. Az egyéves csecsemő a baleset során kiesett a kocsiból, és könnyebben megsérült, a szülők zúzódásokat szenvedtek, de már mindannyian jól vannak. Az elhagyott autót még csütörtök este megtalálták, a vétkes sofőrt azóta keresték a rendőrök és végül egy kocsmában fogták el. A szegedi rendőrkapitányság segítségnyújtás elmulasztása, közúti baleset gondatlan okozása, valamint jármű önkényes elvétele miatt indított eljárást.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.