Egyetem

150. tanévét kezdi a szegedi Dózsa iskola

150. tanévét kezdi a szegedi Dózsa iskola

2009. augusztus 30., vasárnap
150. tanévét kezdi a szegedi Dózsa iskola
Alapításának 150. évfordulóját ünnepli ebben a tanévben a Dózsa György Általános Iskola. A patinás intézmény évek óta országosan is szép sikereket ér el a szegedi kajak-kenu utánpótlás-nevelésében és az 1-8. osztályosok olasz nyelvi oktatásában, de példaértékű a gyerekek toleranciára nevelése és az itt zajló fejlesztő pedagógiai munka is. „November 13-án az iskola elődjeként kezelt úgynevezett. „tornyos iskola” átadásának 150. évfordulóját ünnepeljük” - mondta el Tóthné Lengyel Mária igazgatónő. - „Erre az alkalomra különleges kiállítással készülünk: egy-egy osztály tablót készít az iskola ismert, híres, sikeres diákjainak életéről, pályájáról. Szeretnénk a hagyományokat ezzel is megőrizni és átadni tanulóinknak.”

Életre nevel a sporttagozat

A Dózsa György Általános Iskola főként a szegedi viszonylatban egyedülálló, immár húsz éve működő kajak-kenu képzésről ismert. Ezt az oktatást Kása Ferenc tanár és mesteredző indította el, ma pedig már együtt irányítja a fiával. Az igazgatónőtől megtudtuk, hogy az edzők nyáron is foglalkoznak a tanulókkal, naponta 80-90 gyerek is lejár hozzájuk a Vízitelepre. Ez a szülőknek is könnyebbséget jelent, hiszen tudják, hogy gyermekeik felügyelet alatt vannak és értelmesen töltik el idejüket. Éppen emiatt a nyári lehetőség miatt minden osztályban nagy hangsúlyt helyeznek az úszásoktatásra is. Ezekben a sportágakban a diákolimpiákon állandóan sok győzelmet és dobogós helyezést érnek el a dózsások. Az országos és megyei szinten szintén jól szerepelnek az iskola kosár- és a röplabda-csapatai is. „Ezekhez az eredményekhez elengedhetetlen a lelkes, odaadó tanári kar, melyből külön kiemelném testnevelőinket. Mindig a legtöbbet szeretnék kihozni a gyerekekből és azt hiszem, az életre készítik fel a diákokat azzal, hogy egyre újabb kihívások elé állítják őket. Ennek köszönhetően a stresszhelyzeteket, vizsgahelyzeteket is jobban tudják kezelni.” A sportnak köszönhetően igen erős az osztályközösségek összetartó ereje. Az igazgatónő büszkén mesélte, mennyire észrevehető a diákok között, hogy segítenek egymásnak, odafigyelnek a többiekre. „Erre is a sport, a versenyek nevelik rá őket: megtanulják a csapatjáték fontosságát, egymásra hangolódnak, s így könnyebben megtalálják a maguk helyét a közösségben.”

Bátran megszólalni olaszul, angolul

A sporttagozat mellett emelt óraszámban zajlik a nyelvi képzés is. Ez tudatosan alakult így, hiszen a nemzetközi versenyeken részt vevő diákok egy magabiztos nyelvtudás birtokában bátrabban mernek beszédbe elegyedni a más országokból ékező versenytársakkal. A Dózsa iskolában szintén két évtizedes múltja van az olasz nyelv oktatásának. Az emelt szintű angol képzés pedig a 2003 óta működik az intézményben, amikor összevonták a szomszédos Dugonics iskolával és az ottani angol-tanítás itt folytatódhatott. Nyelvi téren is rengeteg dobogós helyezést hoznak el országos versenyekről a dózsások, így nem meglepő, hogy néhány 7-8. osztályos minden évben megpróbálkozik a középfokú nyelvvizsgával. Ebben egyébként nagy segítséget jelentenek az iskola számára az Olaszországból a szegedi egyetemre érkező hallgatók, akik a nyelvvizsgára való felkészítésbe rendszeresen bekapcsolódnak.

Tolerancia, fejlesztő pedagógia

Nemrégen indult el a Dózsában a toleranciára nevelés, melynek keretében felvették a kapcsolatot hallás-, látás- és mozgássérültek egyesületekkel. A képviselőik, tagjaik rendszeresen járnak az iskolába és lehetőséget biztosítanak arra, hogy a tanulók közvetlen tapasztalataikon keresztül élhessék át az ő élethelyzetüket. Kipróbálva a tolókocsival való közlekedést vagy bekötött szemmel a vakságot, a gyerekek egészen más szemmel néznek a fogyatékossággal élő emberekre. Az intézményben már hét éve önálló fejlesztő pedagógus foglalkozik a sajátos nevelési igényű tanulókkal. Az erre a célra kialakított fejlesztő teremben hetente mintegy 50-60 fejlesztésre szoruló gyerekkel dolgoznak együtt saját órarendjük szerint. A halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek mellett pedig mentor-tanárok állnak, akik segítik őket a tanulásban, felzárkózásban. „Két kollégánk is elvégezte a gyógypedagógiai képzést, de a többi tanárunk is rendszeresen részt vesz integrációt segítő képzéseken.” - tette hozzá Tóthné Lengyel Mária. A vallásos nevelés is jól működik náluk, a Felsővárosi Plébániával eredményes együttműködést sikerült kialakítaniuk. A plébániáról tartják az iskolai hittant, a dózsás karácsonyi ünnepséget pedig mindig a templomban rendezik meg. Egy ideje már közösen rendezik, tisztítják a Szent György teret és környékét is.

Felújítás és kiürülő épület

A gazdasági környezetről szólva az igazgatónő nem panaszkodott. Az önkormányzat által fenntartott iskolában az utóbbi öt évben minden nyáron történt valami felújítás: kicserélték a tetőt és a nyílászárókat, felújították a világítást, új gázkazánt kaptak – mintegy 50-60 millió forintos beruházás zajlott az intézményben. A terveikben ezután az orvosi szoba és az udvar rendbetétele szerepel. Mint megtudtuk, idén csaknem 450 tanuló kezdi a jubileumi tanévet. Jelenleg 19 osztályuk van a 2003-as összevonás idején lévő 34 helyett, de várhatóan a következő tanévre annyira lecsökken a létszám, hogy az egyik épületben fognak csak tanítani. Az üresen álló termeket más képzések, foglalkozások számára adják ki, az így nyert bevételt pedig az iskolára szeretnék visszaforgatni. A jubiláló iskoláról további információk találhatók honlapjukon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.