Írjon nekünk

Egyetem

Szülők a nyelvtudás ellen?

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Alkotmányellenesnek tartja a diploma feltételeként előírt középfokú, C típusú nyelvvizsgát a Magyarországi Szülők Országos Egyesületének elnöke, aki az InfoRádióban nyilatkozott a szervezet szerint diszkriminatív követelményről. Keszei Sándor úgy fogalmazott, a nyelvvizsgára az intézmények nem készítik fel a hallgatókat, de nehezíti annak megszerzését a diákok anyagi helyzete is.

A Magyarországi Szülők Országos Egyesületének elnöke elmondta, az utóbbi időben sokan fordultak hozzájuk azzal a problémával, hogy gyermekük nyelvvizsga-bizonyítvány nélkül nem kapta meg diplomáját, ezért a munkaerőpiacon csak érettségizettekként tartják nyilván őket.
Keszei Sándor hozzátette, már több hónapja tárgyalnak ez ügyben a felsőoktatási szakállam-titkárral, de a megbeszéléseken nem született eredmény.

Az elnök úgy fogalmazott, ez a rendelkezés alkotmányellenes, mert több szempontból is megkülönbözteti a diákokat: a család anyagi helyzetétől, a szülők iskolázottságától, a lakóhelyén lévő nyelvoktatás színvonalától függ, hogy meg tudják-e szerezni a középfokú, C típusú nyelvvizsgát.
A szülők egyesülete a nyelvvizsga-kötelezettséget főként anyagi alapú diszkriminációnak tartja, hiszen sok diák a felkészülés és a vizsga költségei miatt nem tudja megszerezni bizonyítványt. Keszei szerint logikátlan dolog, hogy a felsőoktatási intézmények megkövetelik a nyelvvizsgát, de nem segítik elő annak megszerzését, sem az általános, sem a szakmai vizsgák esetében.

Az egyesület szeretné elérni, hogy az egyetemek és főiskolák ne tagadhassák meg a diploma kiadását azon diákoktól, akik záróvizsgát tesznek az intézményben – ezért a C típusú nyelvvizsga-követelményt el akarják töröltetni a vonatkozó jogszabályból.

Egyetem

Számítógépekkel fejleszti új tagintézményét az SZTE

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A Kossuth Zsuzsanna Szakgimnázium és Szakközépiskola tanulói örülhetnek a fejlesztésnek.

Tovább olvasom

Egyetem

Merevszárnyú drónokkal védekeznek az árvíz és belvíz ellen a Dél-Alföldön

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Monitoringrendszert alakítottak ki az SZTE közreműködésével.

Tovább olvasom

Egyetem

Felkészítő napok lesznek az Őszi Állásbörze előtt az SZTE-n

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Október 8-án 10 órakor megnyitja kapuit a régió legnagyobb álláskeresési fóruma. Az SZTE Őszi Állásbörze előtt felkészítő napokkal várják az egyetem gyakornoki- és munkahelyet kereső hallgatóit. A személyes tanácsadásokra és workshopokra szeptember 26-ig várják a jelentkezőket.

Tovább olvasom

Aktuál