Egészség

Szegeden gyógyulhatnak a román betegek

Szegeden gyógyulhatnak a román betegek

2009. július 15., szerda
Szegeden gyógyulhatnak a román betegek

Szervezett formában érkezhetnek Romániából a gyógyulni vágyók Szegedre a klinikai központ és egy aradi székhelyű román cég szerződése alapján, amelyet szerdán írtak alá Szegeden.

A Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központja és a Medicaltourism Corp. S.R.L. között létrejött szerződés lehetővé teszi, hogy magas szintű tájékoztatást és ellátást kapjanak a román betegek, akik eddig egyéni páciensként, sokszor nyelvi nehézségekkel küzdve gyógyíttatták magukat Magyarországon - mondta el a román fél magyar partnere, a MedTour.ro Kft. ügyvezető igazgatója az aláírás után az MTI-nek. A hozzájuk fordulók biztonságos, gyors ügyintézésre és betegellátásra számíthatnak, de miután Magyarországon nem rendelkeznek egészségbiztosítással, az ellátást csak térítéses formában vehetik igénybe - közölte

Tanács Róbert

. Hozzátette: eddigi tapasztalataik szerint a betegek többsége a Csongrád megyével szomszédos területekről érkezik, de lassan Románia egészéről keresik a céget. A választás azért esett a szegedi klinikára, mert az ellátások teljes körét kínálja, rendkívül magas színvonalon. "Mivel a magyar klinikák állami finanszírozása csökkent, és kevesebb beteget láthatnak el, viszont a rendszerüket muszáj fenntartani, rákényszerülnek, hogy magáncéggel szerződjenek" - mutatott rá. Mint mondta, a meglévő szabad kapacitásokat széles körben használják ki a román betegek, a legegyszerűbb szakorvosi ellátástól akár az agyműtétig minden lehetséges számukra is. A betegekről szólva elmondta, vannak közöttük, akik már nagyon sok szakvéleményt kaptak, de megnyugtató megoldást még nem találtak a problémájukra, és olyanok, akik Romániában nem tudják magukat kezeltetni. Ez utóbbi finanszírozásában a román egészségbiztosítás próbál segíteni - tette hozzá Tanács Róbert.

Pál Attila

, az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ elnöke a szerződéskötést követően elmondta: az ellátás nem növeli a várakozási időt a magyar betegeknek, mivel a meglevő szabad kapacitásokat használják ki. A klinikai központba 2008-ban felvett térítéses betegek közül az 1700 fekvőbetegből mintegy 1400, míg a járóbetegeknél a csaknem 20 ezerből négyezer volt román állampolgárságú. A szerződő felek azt várják, hogy jelentősen nő a Romániából érkező betegek száma.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.