Sport

Síkék nyerték a négyes válogatót, utazhatnak a vb-re

Síkék nyerték a négyes válogatót, utazhatnak a vb-re

2009. július 9., csütörtök
Síkék nyerték a négyes válogatót, utazhatnak a vb-re

A Sík Márton (Szeged), Gyökös Lajos (Szeged), Bozsik Gábor (Szeged), Boros Gergely összeállítású kvartett nyerte meg a férfi 1000 m-es kajaknégyesek csütörtöki, szegedi válogatóját, így ebben a számban ez a csapat képviselheti Magyarországot a kanadai Dartmouth-ban augusztus 13. és 16. között sorra kerülő kajak-kenu világbajnokságon.

Storcz Botond

szövetségi kapitány az MTI-nek elmondta: háromesélyesnek ítélte meg a versenyt - az általa kijelölt

Tóth Dávid, Szalai Tamás, Dobos András, Paumann Dániel

összeállítású, Világkupa-győztes hajónak a

Kammerer Zoltán, Boros Attila, Vereckei Ákos

és

Kucsera Gábor

alkotta egység volt még a kihívója -, s úgy gondolja, hogy az általa meghirdetett válogatási szisztéma kihozta a legjobb felállást. A csütörtöki futamot a győztes kvartett 2:50.692 perc alatt teljesítette, Kammererék 2:51.304, Tóthék pedig 2:53.362 perc alatt értek a célba.Ezt a számot a péntek-szombati, szintén a Maty-éren sorra kerülő országos bajnokságon, a Garantiqa Kupán is lebonyolítják, így a versenyzők az ob keretében - más társakkal - már klubjukért küzdhetnek. Az olimpia műsorán nem szereplő számokban, valamint női K-2 500 m-en az ob lesz a vb-válogató.

Az ob műsora:

péntek:

1000 m-es előfutamok 9:30 ó, 1000 m-es döntők 10:05 ó 200 m-es előfutamok 15:30 ó, 200 m-es döntők 17:20 ó

szombat:

500 m-es előfutamok 9 ó, 500 m-es döntők 10:35 ó 5000 m-es döntők 16 ó

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.