//

Rózsaszín lények lepték el Szegedet

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

akockaelvanvetve16.jpgRózsaszínűvé és mozgalmassá tette az Árpád teret csütörtökön a Ljud színházi csoport Elektromos invázió – beavatkozás a köztereken című darabja. És e színkép nem zavar vagy valamiféle szimbólum, hanem egy kocka elevensége, egzisztálása, azaz élővé érése.

A „kocka el van vetve” – volt olvasható egy egész napig a fémtest mellett, és hát zseniálisan eltalálta, aktualizálta a Ljud csoport – mely a Thealter fesztiválra érkezett Szegedre – egykori bátor római politikusunk, Caesar apánk (merthogy itt is volt ám birodalom) mondását. Egyrészről a szó szoros értelmében vetett gyökeret a fémkocka, és a produkció során „tojásszerűen” megnyílva, rózsaszín, antropomorf lényeknek adott életet, másrészről – ahogy azt Caesar is értette – innen már tényleg nem volt visszaút: a pink jövevények a Földre születtek – s az már mindegy is, honnan jöttek –, meg kellett ismerniük környezetüket. S ez a darab lényege, egy valódi interaktív játék, az emberekkel, az autókkal, telefonfülkével, fenyőtobozzal, szökőkúttal és minden objektív és szubjektív valósággal… egy kocka százméteres körében.

no images were found

Előző sztori

Thealter – illúzió blog: negyedik nap

Következő sztori

Lányok bokszkesztyűben