Kultúra

Rekordok dőltek meg az ópusztaszeri íjásztalálkozón

Rekordok dőltek meg az ópusztaszeri íjásztalálkozón

2009. július 5., vasárnap
Rekordok dőltek meg az ópusztaszeri íjásztalálkozón

Vasárnap is folytatódnak a programok egész nap

nyilzapor31

Minden eddiginél több íjász, minden eddiginél több vendég, minden eddiginél több rekordkísérlet - ez jellemezte az idei, immár harmadik Íjásztalálkozót Ópusztaszeren. A magyar íjászat ma már nemzetközi ünnepére érkeztek vendégek Iránból, Indiából, Mongóliából, Kazahsztánból, Romániából és Németországból is. A pozsonyi csata emlékére mintegy 1800 történelmi ruhába öltözött íjász lőtte az ég felé nyilát.

A Csongrád Megyei Önkormányzat és a Magyar Íjász Szövetség közösen szervezett hétvégéjén több mint 2000 íjász regisztrált s több ezer vendég látogatott ki az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba. Az első ópusztaszeri íjásztalálkozót a pozsonyi csata és Árpád vezér halálának 1100. évfordulója alkalmából rendezték meg az emlékparkban 2007-ben, ahol 1200 íjászból 800 lőtte levegőbe egyszerre a nyílvesszőjét, egy év múlva már 1250-en, idén pedig több mint 1800 íjász. A III. Íjásztalálkozó résztvevőit

Magyar Anna

Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke üdvözölte a kétnapos rendezvény hivatalos megnyitóján, ahol elmondta, hogy az íjászat ma már nemcsak egy sportág, hanem hagyományőrzés is, ami itt, az emlékparkban immár nemzetközivé vált, hiszen a világ számos pontjáról, így például Mongóliából is érkeztek vendégek. Az Árpád vezér emlékműve előtti tisztelgésnél az esemény főszervezője, a Magyar Íjász Szövetség képviseletében

Vánky Sebastian

elnök is köszöntötte a vendégeket. Soha ennyi íjász nem vett még jelen az Íjásztalálkozón - mintegy két és félezren tartották fontosnak, hogy eljöjjenek az Árpád vezérre és a pozsonyi csatára emlékező eseményre. De egy másik rekord is született, hiszen

Grózer Csaba

neves íjkészítő 200 fontos pusztai íjával ketten is ellőttek 300 méteres távolságba (egy átlagos pusztai íjjal 40-80 fontos, s mindössze 150-160 méterre lehet vele lőni). A rekordkísérlet után kövezett a nyílzápor, ahol a történelmi viseletbe öltözött hagyományőrző íjászok a pozsonyi csatát felelevenítő bemutatót tartottak. Az emlékpark melletti pusztában a szervezők bábukból alakították ki a német sereget, melynek egy csöppnyi esélye sem volt a „túlélésre”a magyarok felől záporozó mintegy 1800 vessző előtt. A III. Íjásztalálkozón vasárnap az íjászbemutatók versenyével folytatódott. Majd a vendégek ismét megcsodálhatták – a két Guinness-rekordot is magáénak tudó –

Kassai Lajos

Lovasíjász-bemutatóját, ellátogathattak a jurtafaluba, a Tudósok Sátrába vagy megnézhették a „A honfoglalók íja” kiállítást. A jelenlévők a színes kézműves vásárban is válogathattak a portékák között, ami a szokásos áruk mellett bővelkedett a hagyományőrző – honfoglalás korabeli ruhák, fejfedők, vértek, s más kiegészítők – és íjász kellékekkel. A vendégeket gólyalábas komédiások is szórakoztatták, de akár középkori játékokban és más ügyességi feladatokban is kipróbálhatták tudásukat, este pedig táncházban mulathattak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.