Az Országgyűlés négy frakciója közös nyilatkozatban tiltakozott a szlovákiai nyelvtörvény bevezetése ellen – adta hírül a felvidék.ma hírportál. A magyar politikusok úgy fogalmaznak, a kisebbségi nyelvhasználatot korlátozó és szankcionáló diszkriminatív rendelkezés „indokolatlanul beleavatkozik az emberek magánéletébe és korlátozza a Szlovákiában élő magyarok és más kisebbségek jogait”.
A szlovák államnyelvi törvény módosításával kapcsolatos közös fellépést az SZDSZ frakcióvezetője, Kóka János kezdeményezte. A Fidesz részéről nyilatkozat aláírója Balla Mihály, a KDNP képviselői közül Rubovszky György volt, az MSZP-t pedig Kozma József képviselte.
A magyar politikusok kitérnek arra, hogy a két ország közti jószomszédi viszonnyal, a szlovák–magyar alapszerződéssel és a vonatkozó nemzetközi egyezményekkel egyaránt összeegyeztethetetlennek tartják a szlovák nyelvtörvényt: „A szlovákiai magyar kisebbséget példátlanul szankcionáló törvény az európai kisebbségi jogokkal, az Európai Unió szellemiségével, a meglévő emberi jogi egyezményekkel és a józan ésszel is ellentétes.”
A négy frakció képviselője egyetért abban, hogy a rendelkezés „súlyos és az európai gyakorlattal ellentétes, a törvényhozók által szentesített emberi jogi jogsértés.”
A nyilatkozat szerint a törvénymódosítás a mindennapi nyelvhasználatot ideológiai alapon, főként a nyilvános és hivatalos érintkezések során korlátozza, amivel „aránytalanul és indokolatlanul beleavatkozik az emberek magánéletébe”.
Az aláírók felhívják a szlovák parlamenti pártokat, hogy a diszkriminatív rendelkezéseket mielőbb vonják vissza és kezdeményezzenek tárgyalásokat a kisebbségek számára is elfogadható nyelvhasználati szabályozásról.
A nyilatkozat teljes szövege a felvidek.ma oldalán olvasható.