Sport

Labdarúgás: a Tiszaszigettel játszik szombaton a Volán

Labdarúgás: a Tiszaszigettel játszik szombaton a Volán

2009. július 17., péntek
Labdarúgás: a Tiszaszigettel játszik szombaton a Volán

Szombaton 10 órától az első előkészületi mérkőzésén lép pályára a Tisza Volán SC Szeged labdarúgócsapata, az ellenfél a megyei I. osztályú Tiszasziget lesz a Felső Tisza parti stadionban.

Két hét kemény, izzasztó tréningezést követően végre mérkőzésen is megmozgathatják izmaikat a Tisza Volán SC Szeged NB III-as labdarúgócsapatának játékosai. Nem véletlenül említjük immár hosszabb nevén az együttest, hiszen

Bánóczki Sándor

technikai vezető arról tájékoztatta portálunkat, hogy a korábban az MLSZ-től kapott tájékoztatás nem volt pontos: ő maga adta le a nevezést Tisza Volán SC Szegedként. A kék-feketék a szombat délelőtti forróságban, 10 órától a Tiszaszigetet fogadják majd a Felső Tisza parton.

Buchholcz Gábor

vezetőedző a SZEGEDma.hu-nak azt mondta: a legfőbb cél, hogy mindenki játéklehetőséget kapjon a találkozón, illetve a kedden 17 órakor a Mórahalom ellen sorra kerülő derbin, hiszen a jövő hét végére szeretné kialakítani azt a keretet, melyre az őszi szezonban számít. Akik a szűkítés áldozatául esnek, környékbeli kisebb csapatoknál kaphatnak lehetőséget kölcsönjátékosként. "Bízom benne, hogy a két meccs felüdülést jelent majd a srácoknak az alapozás közben, ugyanakkor azt is várom, hogy kemény küzdelmet folytatnak egymással azok, akik ugyanzon a poszton szeretnék biztosítani helyüket az őszi kezdőben" - fejtette ki a mester. Nem lép majd pályára szombaton

Mórocz Zsolt,

aki vírusos fertőzéssel küzd,

Udvari Szabolcs

, aki munkahelyi elfoglaltság miatt hiányzott a héten, s csak a lelátón foglalhat helyet

Beretka Péter

, valamint

Búzási Péter

- az ő lábukat feltörte a cipő... Visszatér viszont nyaralásából

Nagy Ádám,

így az új szerzeményt, a megye II. társgólkirályát társai közt láthatjuk majd az edzőmeccsen. Bemutatkozik másik két újonnan érkezett labdarúgó is:

Pálfi Árpád,

aki - mint arról korábban beszámoltunk - Tompáról jött Szegedre, valamint

Orosz Viktor

is. Utóbbi fiatalemberről annyit érdemes tudni, hogy a Kcsekemét U19-es alakulatának tagajként a kiemelt I. osztályú bajnokságban szerepelt eddig, s

Huszárik Zsolt

ellenlábasa lehet az irányító középpályás szerepkörében. Huszárik tehát marad a Volánban,

Vida Gergelyt

azonban ősszel minden valószínűség szerint nélkülöznie kell Buchholcz Gábornak, hiszen a kiváló hátvéd szeptembertől négy hónapra Angliába utazik.

A tervezett kezdőcsapat szombat délelőttre:

Dongó - Mészáros, Boldizsár, Vida, Grünwald - Dargó, Szabó A. - Baji R., Huszárik, Pálfi - Szabó T.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.