Szent Iván-napi szokások: Játék a tűzzel

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A szent Iván napjához (jún. 24.), illetve a Keresztelő Szent János ünnepéhez fűződő rítusok szinte egész Európában ismertek. A néprajzi szakirodalom viszont csak hipotézisekkel felelhet arra a kérdésre, hogy a pogány kori magyarságnak voltak-e nyári tűzgyújtással kapcsolatos ünnepi szokásai, melyekhez a Szent Iváni-tűzgyújtás kapcsolódhatott.

„A valószínűség az, hogy ilyen szokásaik voltak. Ibn Ruszta és más források megemlékeznek a pogány magyarok „tűzimádásáról”, de hogy a tűzzel kapcsolatos szertartások napfordulókhoz vagy más időponthoz kapcsolódtak – erről semmi adat nem szól.” (Dömötör Tekla) Történeti források tanúskodnak viszont arról, hogy Keresztelő Szent János ünnepe az V. században vált általánossá.
Az egyház által használt Szent János név mellett napjainkig makacsul él a szlávos Szent Iván, ami azt támasztja alá, hogy igen régi átvételről van szó, lehet, hogy a magyarság még a népvándorlás ideje alatt megismerkedett a névvel és a hozzá fűződő szokásanyaggal, egy biztos: a Szent Iváni tűzgyújtás a délszlávok egyik közös kultúrkincse. A nevek keveredését és a szokás gyakorlását pedig nagyban befolyásolta az egyház, mégpedig azzal, hogy a tűzgyújtáshoz kapcsolódó hagyományt néha pogány babonának nevezte, máskor meg szentesítette. A júniust sem véletlenül nevezték valamikor Szent Iván havának. Erre a VIII. században Bod Péter református lelkész eképpen adja meg a magyarázatot: „Miért nevezték Szent Iván Havának? Bizonyosan nem egyéb az oka, hanem ez: mivel Keresztelő Sz. János napja ebben a Hónapban esik, Jánost pedig a Magyarok régen mondották Joánnak, Ivánnak, és így Jánosról nevezvén van Joánról az Hónapot, az Iváni nevezet maradott rajta.”
A falu végén, a határban zsupkévéből, szalmából, gallyakból tüzet gyújtanak (Róheim Géza szerint a hegyháti járásban, Baranyában szűz legény kívántatik hozzá), illatos növényeket, virágokat füstölnek rajta, amelyeket egyébként gyógyításra is felhasználnak (bodzát, orgonát, ökörfarok-kórót, ürmöt…), ezután kezdődik a lányok, legények rituális tűzugrálása, amelyhez Szent Iváni-éneket énekelnek. (A sorrend nem mindegy, mert a hiedelem szerint a boszorkány előbb rontja meg a lányokat, mint a férfiakat.) Az ugrás sikerének mágikus jelentőséget tulajdonítottak, ilyenkor ugyanis a lányok férjhezmenésére is jósoltak. Volt, ahol mezei virágokból kötött koszorút is dobtak a tűzbe, s aki ki tudta kapni belőle az égő koszorút, nem maradt pártában, mint ahogy az sem, akinek a padlásablakba akasztott koszorúja valamilyen úton-módon eltűnt. A palóc lányok tűzgyújtás után a legényekkel a kenderföldre mentek, s ott egyenként a kenderbe heveredtek. Úgy tartották, amelyikük után a kender felállt, egy éven belül férjhez megy, illetve megházasodik. A lányok a kender segítségével 9 napon belül azt is megtudhatták, „melyik fajtából való” lesz a férjük. Ha a sötétben összekötött 2 szál kender virágos, legény, ha magos, özvegyember.
A tüzet nemcsak átugrálták, meg is taposták, hogy pokolvar ne keletkezzék a lábukon, sőt az állatokat is áthajtották rajta. A tűzbe gyümölcsöket is dobáltak, pl. a sült almát gyerekek kapták, hogy egészségesek maradjanak: Szeged vidékén a fog- és hasfájás orvossága volt. Az az anya, akinek kisgyereke halt meg, Szent Iván-nap előtt nem ehetett gyümölcsöt, mert a mennyországban ezen a napon osztja ki a fejadagot Szent János, s akinek az anyja idelent evett, nem kaphat belőle. Csongrádon azt tartották, a tűzbe azért kell almát dobni, hogy az elhunyt rokonoknak is jusson.
Róheim Géza 3 momentum összefonódásával magyarázza a Szent Iván-nap szokásait: az egyik a katartikus, azaz valami bajtól való szabadulás, a másik a termékenység, a harmadik a mimetikus, amikor a kívánt eredményt utánzás révén biztosítják. A neves néprajzkutató szerint az egészben a szexuális szimbólum a legerősebb, mert ha a kenderben hempergés ugyanaz, mint a koszorúk kikapkodása a tűzből, mint a leányok, legények ugrálása, akkor az egész ünnepi szokásanyag tulajdonképpen nem más, mint – „játék a tűzzel”.

Default thumbnail
Előző sztori

Civilek a baloldal újraszervezéséért

Default thumbnail
Következő sztori

Őrizetben a bolti szarka: Lopásokból tartotta el magát

Legutóbbi hasonló cikkek