Kutatás-fejlesztéssel, innovációval foglalkozó kis- és középvállalkozásokat segítő technológiai inkubátorházak létrehozására és fejlesztésére írt ki pályázatot a Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség (DARFÜ) – közölte Kozma József, a regionális fejlesztési tanács elnöke sajtótájékoztatón szerdán Szegeden.
A pályázaton a tudásra építő vállalkozásoknak megfelelő fizikai környezetet és informatikai hátteret teremtő kezdeményezések kaphatnak támogatást – mondta a programról tartott sajtótájékoztatón a szocialista országgyűlési képviselő.
A technológiai inkubátorházakban olyan induló vállalkozások kaphatnak helyet és átfogó szolgáltatásokat megerősödésükig, melyek a régióban létrejövő tudományos eredmények hasznosításában működnek közre – mondta Kozma József.
Zsigmond Anikó, a DARFÜ projektmenedzsere elmondta, az 1,5 milliárd forintos keretösszegű pályázaton a beruházások költségének legfeljebb 50 százalékáig juthatnak támogatáshoz az önkormányzatok, gazdasági társaságok, illetve egyetemek és kutatóintézetek
Az egyedi támogatások összege 150 és 400 millió forint között lehet, így várhatóan három-öt projekt juthat majd uniós forráshoz – közölte a szakember.
Az augusztus végéig benyújtható pályázatokon technológiai inkubátorházak építésén, bővítésén kívül, már működő ilyen intézmények szolgáltatási körének bővítésére is kérhető támogatás. Az intézmények olyan szakembereket is foglalkoztathatnak, akik segítséget nyújthatnak a vállalkozásoknak a szabadalmaztatásban, partnerkeresésben. A pályázat eredményhirdetése az év végére várható – mondta Zsigmond Anikó.