Közélet

Botka László lehet az MSZP új elnöke?

Botka László lehet az MSZP új elnöke?

2009. június 10., szerda
Botka László lehet az MSZP új elnöke?

Az MSZP megyei elnökeinek kibővített (kedd esti) tanácskozásán döntés született arról, hogy pártértekezlet helyett kongresszust tart a kormányzópárt július elején. Az ülésen a rendkívüli tisztújítás lehetősége is felmerült, s mások mellett Botka László, Szeged polgármesterének neve is szóba került a lehetséges elnökjelöltek között – értesült a Népszabadság.

A kormányközeli

Népszabadság információ szerint

az EP-választáson elszenvedett súlyos vereséget követően érdemi szervezkedések kezdődtek az MSZP-ben arra vonatkozóan, hogy rendkívüli tisztújítást tartson a kormányzópárt. A szálakat

Szili Katalin

és

Hagyó Miklós

igyekszik mozgatni. Hírlik, hogy

Molnár Csaba

kancelláriaminisztert szeretnék még inkább a párt előterébe tolni, akár leendő pártelnökként is; de többen említették

Botka László

nevét is. Annyi bizonyos, hogy a kedd esti - elnökségi tagokkal kibővített - megyei elnöki tanácskozás döntött: július 4-én nem pártértekezletet, hanem kongresszust tartanak. Azt még nem tudni, személyi kérdések napirenden lesznek-e.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.