Közélet

A Jobbik és a Gárda megvédi a huszárszobrot

A Jobbik és a Gárda megvédi a huszárszobrot

2009. június 30., kedd
A Jobbik és a Gárda megvédi a huszárszobrot
sajtaj1

A Magyar Gárda és a Jobbik helyi szervezete élőlánccal is megvédi a III. Honvéd Huszárezred hősi emlékművét. Kulturális kincseket nem lehet csak úgy arrébb tologatni – mindezt Tóth Péter, a Jobbik Magyarországért Mozgalom Csongrád megyei és szegedi elnöke jelentette be azon a sajtótájékoztatón, melyen Botka László vasárnapi kijelentései ellen is tiltakoztak. A szocialista polgármester állításuk szerint párhuzamot vont a Jobbik, a Gárda, illetve a nyilasok között.

Botka László

és szegedi csapata a vesztét érzi, és foggal-körömmel igyekszik menteni hatalmát. A közvélemény-kutatások szerint időközben a Jobbik utolérte az MSZP-t. Érthető, de nem magyarázható a polgármester idegessége, melynek okán olyan kijelentésekre ragadtatta magát a vasárnapi holokauszt-megemlékezésen, amikkel

párhuzamot vont a nyilas mozgalom és a Jobbik, illetve a Magyar Gárda között

– mondta az Oroszlán utcai Szegfű Klub előtt

Rácz Tibor,

a Jobbik szegedi alelnöke. Hozzátette: az SZDSZ már megbukott azzal a kísérlettel, hogy a cigányságot a Jobbik és a többségi társadalom ellen akarta uszítani, Botka László sem érhet el sok eredményt, ha a zsidósággal próbálja meg ugyanezt. Az alelnök szerint ma Magyarországon valójában a neoliberális és a baloldali erők nevéhez fűződik az uszítás, nem a nemzeti, keresztény alapokon álló jobboldali pártéhoz. Ami pedig Botkát illeti, Szeged polgármestere bűneit igyekszik takargatni, melyeket egyebek mellett a Lófara-ügyben, az IKV körüli botrányok esetében és az áremelések, megszorítások támogatása kapcsán megszavazott.

Tóth Péter

kijelentette: a Jobbik tagságának 80-90 százaléka a 70-es, 80-as évek után született, így több mint furcsa „nyilasozni” őket. Az ő üknagyapja még bújtatta is a zsidó húsboltost a vészkorszak idején, így Botka szavait személyes sértésnek tekinti. A Jobbik nem valami ellen, hanem az ország, a nemzet építése érdekében jött létre – fogalmazott –, kisebbségek ellen nem uszítanak. Hozzáfűzte: Magyarország június 7-én véleményt formált az MSZP és az SZDSZ gyűlöletpolitikájáról, így Botka Lászlónak ideje lenne az előrehozott választások kiírásáért küzdeni, illetve a visszavonuláson gondolkodni. Az elnök egyúttal arról is szólt, hogy a Jobbik és a Magyar Gárda helyi szervezetének feltett szándéka megvédeni a Reök előtti huszáremlékművet. Akár fizikai erővel is megakadályozzák az áthelyezést, élőlánccal vonják körbe a talapzatot. Időről időre megfigyelőik járnak a helyszínen, s azonnal akcióba lépnek, amint bárki is bontani akar. Tóth Péter azt mondta: Botka Lászlónak és társainak nincs joguk össze-vissza rakosgatni a város kulturális értékeit.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.