Közélet

Megyénkben járt az első hallássérült képviselőjelölt

Megyénkben járt az első hallássérült képviselőjelölt

2009. május 12., kedd
Megyénkben járt az első hallássérült képviselőjelölt
e3

Az esélyegyenlőség nevében tartottak ma szakmai fórumot a megyeházán a Csongrád Megyei Önkormányzat szervezésében. A tanácskozáson részt vett az újonnan csatlakozott államok első hallássérült EP-képviselőjelöltje, a Fidesz színeiben induló Kósa Ádám és Soltész Miklós, a Fidesz-KDNP népjóléti kabinetjének vezetője.

Az esélyegyenlőség jegyében rendezett találkozót a Klúg Péter Iskola hallássérült diákjainak megható előadása nyitotta meg: a tanulók József Attila Mama című költeményét szavalták el. A fórum résztvevőit

Magyar Anna

, a megyei közgyűlés elnöke köszöntötte, aki beszédében elmondta, hogy az önkormányzat 5 szociális intézmény 13 tagintézményét működteti 100%-os kihasználtsággal, közel 2000 férőhellyel. Idén az elvonások miatt 7%-kal csökkent az állami normatíva e területen, így a megyei önkormányzat saját büdzséjéből pótolta a hiányt. 2007-ben 377 millió forintot adtak a működtetése a normatíván felül, idén pedig 440 milliót. Fenntartanak egy egészségügyi alapot is, melyre 2 millió forintig lehet pályázatokat benyújtani az esélyegyenlőséggel foglalkozó szervezeteknek.

Kósa: „Semmit rólunk nélkülünk”

Kósa Ádám

, a Fidesz EP-listájának tizenkettedik helyén indul hallássérültként. Ő egész Kelet-Európában az első hallássérült képviselőjelölt. Kósa először ismertette sorstársaira vonatkozó adatokat, mely szerint az országban 600 ezer ember él valamilyen fogyatékkal, Európában pedig 50 millió. A dél-alföldi régióban 95 ezer sorstársa él, ebből 20 ezer a siketek száma. Mottójuk, amit Kósa is képvisel, hogy „semmit rólunk nélkülünk”, ami arra utal, hogy eddig a fejük felett döntött a politika életükről, ám ezentúl minden fogyatékosokat érintő döntésbe be kell hogy vonják az érintetteket. 600 ezer sérült emberből csak 60 ezer dolgozik, ami 90%-os munkanélküliséget jelent, az unióban 40% körüli ez az arány – ismertette a szomorú adatokat a képviselőjelölt. Az elsődleges konkrét cél, hogy be kell vonni a munkavállalók körébe a fogyatékkal élőket, hogy adófizető, önfenntartó állampolgárként élhessenek. Az EU-ban van több pályázati pénzforrás is erre a célra, de eddig nem túl hatékonyan élt vele Magyarország. Az intézményi hátteret is biztosítani kell. A szocialista kormány egyik nagy eredménye ennek az ellátó rendszernek a felépítése, amit most a megszorító intézkedésekkel átírnak. „Eddig orvosi szemszögből kezeltek minket” – tette hozzá a képviselőjelölt. „Egy személy, akiből hiányzik valami, és azt kellene pótolni. Ennek azonban épp a fordítottja igaz: a fogyatékkal élő egy olyan személy, amelynek vannak értékei, a többlet, amit hasznosítani kell. Ehhez szükséges megteremteni a foglalkoztatási feltételeket, ágazatokat.” Az első lépés Kósa szerint, hogy sokkal több sérült gyereket kell beintegrálni a tanításba.

54 ezer rokkanttól vesz el az állam 60 ezret

Soltész Miklós

, a KDNP országgyűlési képviselője először a

hétfőn elfogadott megszorításokról

beszélt, mely kapcsán kiemelte a nyugdíjkorrekciós törvényt. Ezzel és a 13 havi juttatás megszüntetésével 54 ezer rokkantnyugdíjastól vonnak el évi átlag 60 ezer forintot. A politikus tovább elemezte a megszorítások miatt bajba került ellátórendszer számadatait, a kieső forrásokat. Soltész szerint három területre kell fókuszálni az esélyegyenlőség kapcsán. Egyik a társadalmi szemléletváltás; a fiatalokkal például egy hetes intézménylátogatásokkal meg lehetne ismertetni a fogyatékkal élők világát. A másik az akadálymentesítés fizikai és szellemi értelemben is. Utóbbihoz tartozik az oktatás és a munka lehetőségeinek megteremtése. A harmadik pedig Kósa Ádám területe, az erős társadalmi, politikai képviselet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.