Közélet

Helyreigazítási és rágalmazási per a SZVSE háza táján

Helyreigazítási és rágalmazási per a SZVSE háza táján

2009. május 6., szerda
Helyreigazítási és rágalmazási per a SZVSE háza táján
szvse-w1
A tavalyi évben több alkalommal azért nem ítélt meg támogatást a szegedi sportbizottság a SZVSE sportegyesületnek, mert arra hivatkoztak, hogy jelentős köztartozást halmoztak fel a vasutasok, akik minden alkalommal hangoztatták, akár papírokkal is bizonyítani tudják, hogy ez nem igaz. Az üggyel összefüggésben indított sajtó-helyreigazítási per végére első fokon a megyei bíróság tett pontot, amely az SZVSE-nek adott igazat. Az alpolgármester ellen indított rágalmazási pert pedig május 15-én tárgyalják.

„A Délmagyarország napilapnak és a delmagyar.hu-nak a 2009.02.05-i számában 'A szegedi ellenzék a SZVSE-ről - Szentgyörgyi reagált' című cikkben a SZVSE-t rossz fényben feltüntető valótlanságok jelentek meg" - nyilatkozta a portálunknak

Ludvig Zoltán

, a SZVSE ügyvezető elnöke. „

Szentgyörgyi Pál

gazdasági alpolgármester többek között azt mondta, hogy a SZVSE-vel mint egyesülettel az önkormányzat azért nem tudott támogatási szerződést kötni, mert az jelentős köztartozást halmozott fel, ez pedig a törvény szerint támogatást kizáró ok. Ezzel szemben a SZVSE hatszor nyert olyan pályázatokon, többek között az önkormányzatnál is, ahol feltétel volt a köztartozás-mentesség. Ehhez 2008-ban hat különböző időpontban kértünk (a szegedi önkormányzat részére is) és kaptunk igazolást az APEH-től, hogy nincs lejárt köztartozásunk." Az ügyvezető hozzátette, a Szentgyörgyi Pál véleményét publikáló médiumot arra kérték, hogy tegye közzé az egyesület helyreigazítását, ám az újság a kérelmüket hozta csak le az olvasói levelek között, ezért kezdeményeztek sajtó-helyreigazítási pert. Keresetüknek a múlt héten helyt adott a bíróság, kötelezve a lapot, hogy tegye közzé többek között a fent említett tényeket, miszerint: „Nem felel meg a valóságnak Szentgyörgyi Pál alpolgármester úr azon állítása, hogy a SZVSE jelentős köztartozást halmozott fel 2008-ban. Az igazság az, hogy 2008-ban a SZVSE-az összes pályázatához (a Szeged MJV Önkormányzata által kiírtakhoz is) tudta csatolni az APEH-igazolást a köztartozás-mentességről, amikor ez szükséges volt. Ilyen igazolást több alkalommal kapott Szeged MJV Önkormányzata Ifjúsági és Sportbizottsága is. Az egyesületnek jelenleg sincsenek köztartozásai."

Kohári: Bosszúhadjárat folyik

Kohári Nándor

, az ifjúsági és sportbizottság fideszes elnöke

az elmaradt sporttámogatások miatt tartott sajtótájékoztatójában korábban

bosszúhadjáratról beszélt, mert a SZVSE „meghiúsított" egy,

a vasutas ingatlanjáért folyamatban lévő üzleti konstrukciót

. Szentgyörgyi Pál alpolgármester akkor közleményben reagált a Fidesz-KDNP sajtótájékoztatójára: „A SZVSE támogatásával kapcsolatban az elmúlt időszakban kétszer tájékoztattam az ifjúsági és sportbizottságot, így Kohári képviselő úr tudatosan nem mond igazat, amikor háborút emleget, és azt állítja, hogy az egyesület nem részesül támogatásban. A valóság ezzel szemben az, hogy a szakosztályok már régen nem a SZVSE leromlott pályáit használják, hanem az önkormányzat sportlétesítményeit, mégpedig ingyen. Így például a labdarúgók Gyálaréten, az atléták az Etelka soron jutottak ehhez a lehetőséghez. A SZVSE-vel mint egyesülettel az önkormányzat pedig azért nem tudott támogatási szerződést kötni, mert az jelentős köztartozást halmozott fel - ez pedig törvény szerint támogatást kizáró ok" - írta az alpolgármester.

Az alpolgármester rosszalkodó telefonja

Mivel az alpolgármester utóbbi állításával kapcsolatban most már bírósági ítélet is született, ráadásul rágalmazási per is folyamatban van, megkerestük Szentgyörgyi Pált, mondja el véleményét az ügyről, és hogy köztisztviselőként nem érzi-e elhamarkodottnak akkori nyilatkozatát. Mivel az irodáján keresztül többszöri próbálkozás után sem sikerült elérni, felhívtuk a mobiltelefonján, de miután bemutatkoztunk, és megmondtuk, melyik újságtól vagyunk, megszakadt a vonal, majd többet már nem fogadta hívásunkat... Tárcsáztuk

Kohári Nándort,

a sportbizottság elnökét, aki továbbra is úgy gondolja, hogy a város legtöbb igazolt sportolót foglalkoztató egyesülete ellen koncepciós eljárás folyik, hiszen a Fidesz módosító indítványokat nyújtott be 2008-ban a bizottság és a közgyűlés elé is, hogy a SZVSE visszakaphassa a méltatlanul elvett támogatást, de a szocialista többség mindig leszavazta azt. Kohári 2009-ben sem bízik az egyesület támogatási pályázatának pártatlan elbírálásában.

Iványi szerint a SZVSE anyagi biztonságban van

Megkérdeztük

Iváni Aurélt

, a sportbizottság MSZP-s tagját is, aki a tavaly nyári sportbizottsági ülésen elsőként jelezte, hogy az egyesületnek 2008-as évre köztartozása van, ezért nem részesülhet támogatásban: honnan vette akkor ezt az információt? A képviselő érdeklődésünkre elmondta, hogy a SZVSE nem csatolta a megfelelő dokumentumokat, melyek bizonyítják a tartozásmentességet a pályázat benyújtásakor. És az illetékes iroda jelezte ezt feléjük. Mikor a SZEGEDma.hu felvetette, hogy értesülése szerint a pályázat benyújtásakor elég csak nyilatkozni az adóságmentességről (amit az egyesület megtett), és a támogatási szerződés megkötésekor, mellékletként kell csak csatolni a dokumentumokat, Iványi azt felelte, hogy akkor „másként emlékszünk a történtekre". Nem érti viszont, hogy a legnagyobb taglétszámú egyesületnek miért kell pénzért kuncsorogni, hiszen a tagdíjakból igen magas összeget szedhetnek be, és van egy jól hasznosítható ingatlanjuk is. „Egyébként örülök a hírnek, ilyenekkel máskor is felhívhatnak, megnyugtató, hogy a SZVSE-nek nincs köztartozása, hiszen akkor anyagi biztonságban tudhatja magát..." - zárta szavait a politikus. Az ügy május 15-én folytatódik, ahol a bíróság a SZVSE magánindítványát tárgyalja. Az egyesület szerint ugyanis a becsület csorbítására alkalmas tények közlésével az alpolgármester kimerítette a rágalmazás vétségét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.