Szórakozás

Vasárnap: Szent György-napi Juhásztalálkozó és Főzőverseny

Vasárnap: Szent György-napi Juhásztalálkozó és Főzőverseny

2009. április 25., szombat
Vasárnap: Szent György-napi Juhásztalálkozó és Főzőverseny

Idén a hagyományos Szent György-napi Juhásztalálkozó és Főzőverseny az SZTE Mezőgazdasági Karának szervezésében vasárnap lesz a hódmezővásárhelyi Takács Ferenc Képző Központban. Vasárnap rendezik az idei első díjugrató versenyt, mely a Csongrád Megyei Bajnokság első fordulója, az Equitania LC lovaspályáján, oda várják a lovas sport rajongóit. Aki inkább a művészetek, zene iránt érdeklődik, vasárnap bőven talál programot Szegeden. Lesz több színielőadás, bábszínház, Kamarás Iván

színművészt „vallatják" a Közéleti Kávéházban, a X. Szegedi Gitárfesztivál gálaestjét hallhatjuk, és lesz Old Boys koncert az IH-ban. Egy kis jazzt és egy kis klasszikus zenét, valamint barokk zenei estet ajánlanak az Egyetemi Tavasz szervezői, és az sem fog csalódni, aki moziba megy vasárnap.

Színielőadások

A

Nagyszínházban

vasárnap 19 órakor

Királyasszony lovagja

(Ruy Blas) - Ady Endre bérlet. A

Kisszínházban

vasárnap 15 órakor

Mr. A., avagy a Hang-villa titka

- Bérletszünet. Az

Alsóvárosi Kultúrházban

vasárnap 15 órától a

Petőfi Sándor Színkör

bemutatja

Örkény István: Macskajáték

című tragikomédiáját. Rendezte:

Hegedűs Jenő.

Belépő: 300 Ft/fő. A

Kövér Béla Bábszínházban

vasárnap délelőtt 11 órakor

Rest mese - bérletszünet.

Közéleti Kávéház

Vasárnap 16 órakor a

Szegedi Nemzeti Színház

Nagyszínházában

Egy Lovag királyasszony nélkül

címmel

Kamarás Iván

színművész színt vall játékról és valóságról. Aki "vallatja":

Tatár Rózsa

jogász" A belépés díjtalan!

X. Szegedi Gitárfesztivál

Vasárnap 17 órakor a SZTE Zeneművészeti Főiskolai Karán, a

Fricsay Ferenc Hangversenyteremben

a

Szegedi Országos Gitárverseny díjnyerteseinek koncertje

. Ugyanott este 19.30-kor

Jazz-session Gálaest

.

Old Boys koncert

Az

IH Rendezvényközpontban

vasárnap 19.30-kor

Old Boys koncert

. Az Old Boys együttes 1979-ben alakult, és azóta is tevékeny szereplője a hazai könnyűzenei életnek. A jubileumi 30. évre már hónapok óta teljesen új, különleges műsorral készül a zenekar. Jegyár: 2990 Ft

Egyetemi Tavasz

Vasárnap 19 órakor

Katolikus Ház

dísztermében

Latin est - avagy egy kis jazz és egy kis klasszikus zene.

Közreműködnek:

Natalia Gorbunova

(hárfa),

Vajda Júlia

(ének),

Kosztándi István

(hegedű),

Finta János

(tangóharmonika),

Blahó Attila

(zongora). Ez az este azért lesz egyedülálló, mert a művészek ebben a felállásban még sosem muzsikáltak együtt. Műsoruk argentin, spanyol és brazil dallamokból áll. A kitűnő jazz-zongorista, a remek tangóharmonikás és a három klasszikus zenész különleges örömzenélésre várja Önöket. A

Millenniumi Kávéházban

vasárnap 19 órakor

„Legyen a zene mindenkié!"

címmel

barokk zenei est

lesz. A műsoron: barokk szonáták átiratai csellóra és zongorára, barokk művek átiratai vonósnégyesre. Közreműködik:

Fehér Dóra

(zongora),

Hohl Zsuzsanna

(cselló), és az

SZTE ZMK hallgatói

. A

XXV. Szent György-napi Juhásztalálkozó és Főzőversenyt

vasárnap reggel 7 órától tartják

Hódmezővásárhelyen

az

SZTE Mezőgazdasági Karának

szervezésében a

Takács Ferenc Képző Központban

(Hódmezővásárhely határában, a 47-es főútvonal mellett, Orosháza felé a 195. kilométerszelvénynél.) Az esemény a Hód-Mezőgazda Zrt. által szervezett XVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokhoz is kapcsolódik. Részletek:

http://www.mgk.u-szeged.hu/stgyorgy/

.

Díjugrató verseny az Equitania Lovas Clubban

Vasárnap rendezik az

idei első díjugrató versenyt

, mely a

Csongrád Megyei Bajnokság első fordulója

, az

Equitania LC lovaspályáján

(Zsombó, Bába dűlő 33/b.). A C0,B1,B2,B3,A1 versenyszámok kerülnek megrendezésre. A szabályzatban előírt díjakon felül értékes képzőművészeti alkotásokat ajánlott fel

Pápai Kata

keramikusművész, továbbá

Deák Zsuzsanna

üvegműves. A B3-as versenyszám első helyezettje pedig

Varsányi Anna

alkotását, míg az A1-es versenyszám győztese

Rovó Edina

lovas-festményét viheti haza.

A verseny programja

: Kezdés 9 órakor a C0 versenyszámmal, majd folyamatosan B1, 2, 3, A1 versenyszámokat bonyolítják. A kilátogató gyerekek részére ingyenes pónilovaglást biztosítanak.

Vasárnapi moziműsorok

A

Grand Caféban

vasárnap: 19 órakor:

A másik Boleyn lány

(The Other Boleyn Girl), feliratos angol film, rendező:

Justin Chadwick.

21 órakor:

Elcserélt életek

(Changeling), feliratos amerikai film, rendező:

Clint Eastwood.

A

Belvárosi Mozi

vasárnapi műsora:

Zsigmond Vilmos terem:

10, 14 és 16 órakor:

Szörnyek az űrlények ellen 3D

- színes, szinkronizált amerikai animációs film, rendező:

Conrad Vernon, Rob Letterman.

18 és 20 órakor:

Dragonball - Evolúció

- színes, szinkronizált amerikai akció-fantasy. Rendező:

James Wong.

Balázs Béla terem:

16 órakor, 18.15-kor és 20:30:

Őrült Szentivánéj

- színes feliratos lett-angol-osztrák-orosz film. Rendezte:

Alexander Hahn

.

Csőke József terem:

16.15-kor, 18.30-kor és 20.45-kor:

A felolvasó

- színes, feliratos amerikai-német dráma. Szereplők:

Kate Winslet, Ralph Fiennes, Karoline Herfurth

. Rendező:

Stephen Daldry.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.