Sport

SZTE-Szedeák: Előre a kettős győzelemért!

SZTE-Szedeák: Előre a kettős győzelemért!

2009. április 11., szombat
SZTE-Szedeák: Előre a kettős győzelemért!

A Kozásmisleny gárdáját fogadja az SZTE-Szedeák szombaton 18 órától a férfi kosárlabda NB I/B 9-16. helyéért zajló rájátszásban. Bár a szegediek múlt pénteken idegenben is nyerni tudtak, a kiváló erőkből álló baranyaiak bizonyára nem feltartott kézzel lépnek majd pályára.

Végig vezetve nyerte meg 87-76-ra a középházi rájátszás első összecsapását Kozármislenyben az SZTE-Szedeák, így remek esélye van arra, hogy a 9-12. helyért folytathassa tovább. Ez természetesen csak az első lépcsőfok a célok megvalósítása felé, hiszen a negyeddöntőről való lecsúszást jelentő jászberényi vereséget követően a vezetőség azt fogalmazta meg, hogy a szezon végére jó lenne elcsípni az NB I/B 9. helyét.

Nem aludhatnak el Kovács Attiláék

A legnagyobb hibát talán akkor követné el a szegedi alakulat, ha elaltatná tizenegy pontos előnye, hiszen a baranyaiaknak nem kell teher alatt játszaniuk a visszavágón, ráadásul nem lehet őket egy kézlegyintéssel elintézni, hiszen három remek pécsi fiatal, az A csoportban is számításba vett játékos,

Eilingsfeld, Lepsényi

és

Fehér

erősíti a vendégeket – vetettük föl

Bonifert Domonkosnak

. „A héten edzőmeccset játszottunk U20-as gárdánkkal, és valóban láttam az elalvásra utaló jeleket, ezért intéztem néhány keresetlen szót a társasághoz. Megosztottam velük arra vonatkozó gondolataimat és elvárásaimat, hogyan kell küzdeni a továbbiakban. Bizony mindenkinek ugyanúgy kell csúszni-mászni, mintha most kezdődne a párharc, hiszen fontos számomra, hogy lássam, ki az, kik azok, akikre a jövő évi együttes kialakításakor számíthatok. Ügyes fiatalok és megbízható kiegészítő emberek alkotják a Kozármislenyt, de szeretnénk kettős győzelemmel továbbmenni ellenük” – mondta a SZEGEDma.hu-nak az SZTE-Szedeák vezetőedzője. Hír a csapat háza tájáról, hogy az első meccsen megsérült

Simándi Árpád

és a kisebb orvosi beavatkozáson átesett

Nyilas István

sajnos nem léphet pályára szombaton este. Ott lesz viszont társaival

Trényi Imre

, akik hazatért külföldről, immár két hete edz, s úgy tűnik, a bajnokság végéig már Szegeden marad. Mellette a korábban bokaproblémákkal bajlódó

Tóth Viktor

is helyet kaphat a csapatban. Ami egyébként az NB I/B-s bajnokságot illeti, lenti eredményközlésünkből is kiderül, a Keletről érkezett gárdák igencsak nehezen boldogulnak a nyugatiakkal a negyeddöntőben. Az Egert pénteken ütötte ki – szó szerint – a Veszprém, a Baja behozhatatlannak tűnő hátrányba került a Kanizsával szemben, a Jászberény egypontos előnyt próbált péntek este megőrizni Sopronban, de a Salgótarjánnak sem lesz egyszerű dolga a Bonyhád elleni visszavágón.

Bohózat az U20-as bajnokságban

Néhány gondolat az NB I/B U20-as sorozatáról! A Keleti csoport alapszakaszában második helyen záró SZTE-Szedeák a héten a Nyugati csoport harmadikjával, a PEKOSI gárdájával játszana vagy játszott volna negyeddöntőt. Jól érzi a kedves olvasó, keressük az ideális kifejezést, hiszen ami a párharc körül történt és történik, bizony a nehezen megmagyarázható kategóriába tartozik. Az első találkozót időpontját folyamatosan módosítgatta a PEKOSI, majd mikor a Nyilas István vezette szegedi fiúk csütörtökön délután felutaztak a fővárosba, csak a csarnok portásával találkoztak. Kiderült, az ellenfél vezetői elfelejtették őket értesíteni, hogy péntekre tették át a találkozót. Sima eset, gondolhatnánk, egyértelmű, ki hibázott, a vétlen fél 20-0-lal megkapja a találkozót. Ez minden bizonnyal így is lesz a zöld asztalnál a jövő héten, ám a PEKOSI irányítói azóta is mindenféle trükköt bevetnek, hogy kibújjanak a felelősség alól (sőt, akár a Szegedre is húzzák a vizes lepedőt). Egyelőre azt sem tudni, elutaznak-e a szombaton 16 órára kiírt visszavágóra. A Tisza-parti legények mindenesetre úgy készülnek, hogy lesz mérkőzés, s azon legyőzik a fővárosiakat.

Emlékeztetőül az NB I/B középházi rájátszásának első mérkőzésén:

Férfi kosárlabda NB I/B, a 9-16. helyért, 1. mérkőzés: Ceragem Kozásmisleny SE – SZTE-Szedeák 76-87 (19-25, 11-17, 27-22, 19-23).

SZTE-Szedeák: Simándi 11/3, Rezák 15/9, Nagy A. 2, Kovács 25/6, Kukla 10. Csere: Magyar 4, Puszta 13/3, Varga M. 2, Fülöp 3/3, Varga D., Mészáros 2, Széll. Vezetőedző: Bonifert Domonkos.

További eredmények:

Rájátszás, az 1-8. helyért:

Bonyhádi KSE – Wamsler SE Salgótarján 91-84 Jászberényi KSE – SMAFC-NYSE 89-88 EKH Hész –

Veszprémi Egyetem

101-74, 64-104 Kanizsa KK – Bajai Bácska FKE 110-68 A visszavágókat ezen a hétvégén rendezik.

Rájátszás, a 9-16. helyért:

ELITE Basket Törökbálint

– Tiszaújvárosi Phoenix KK 101-73, 68-77 Szolnoki Főiskola Olaj KK – Pápai KC 80-75 Ceragem Kozármisleny SE – SZTE-Szedeák 76-87 A két visszavágót szombaton, az Óbudai Kaszások – Univerzal Pack-FKSZC párharc találkozóit később rendezik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.