Közélet

Magyar adás Kolozsváron szinte minden nap!

Magyar adás Kolozsváron szinte minden nap!

2009. április 13., hétfő
Magyar adás Kolozsváron szinte minden nap!

Tizenöt éves rejtett álom valósult meg nemrégiben, létrejött ugyanis a napi tizenkét órában sugárzó kolozsvári tévéstúdió. Műholdas frekvenciáról közvetítenek, három óra a saját produkció, a fennmaradó időt dokumentumfilmek, ismétlések stb. töltik ki – számol be a VajdaságMA.

A délvidéki hírportál írásából kiderül: péntek kivételével immár minden napra jut kolozsvári magyar nyelvű műsor a tévénézőknek. Az adás földi antennával, az erdőfeleki reléállomásnak köszönhetően elérhető, a kábeltévé-szolgáltatók nagy része pedig felvette már az adók közé. Kolozs megyében az UPC analóg tévéadásán már a műsorrács része, és ígéretet kaptak, hogy hamarosan a digitális változat is sugározni fogja. Annak ellenére azonban, hogy a továbbadás ingyenes, vannak olyan szolgáltatók is, amelyek elzárkóznak a kolozsvári regionális stúdió adásának közvetítésétől: ilyen például egyelőre az RDS&RCS. A húsvétvasárnap egyfajta premiert is hozott: a húsvéti szentmisét élő közvetítésben sugározták a Szent Mihály-templomból. A VajdaságMA

teljes cikke itt

olvasható el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.