Sport

Labdarúgás: Erőt merítene a kupasikerből a Volán

Labdarúgás: Erőt merítene a kupasikerből a Volán

2009. április 24., péntek
Labdarúgás: Erőt merítene a kupasikerből a Volán

Nagy érdeklődéssel várt mérkőzésre kerül sor szombaton 17 órától a labdarúgó NB III Alföld csoportjában, a Tisza Volán SC a Bp. Honvéd B gárdáját látja vendégül. A piros-feketék látogatása valódi futballünnep a Tisza partján. A szegediek – akik múlt héten Jászapátiban megszerezték első tavaszi pontjukat – mindenképpen szeretnék megnehezíteni a bajnokesélyes dolgát.

Mint arról beszámoltunk, szerdán a magyar kupa megyei selejtezőjének 3. fordulójában a megye II. osztály éllovasa, a

Székkutas otthonában tudott nyerni

a Tisza Volán SC. A szegedi csikócsapat végre ismét az ősszel sokak által megszeretett harcos, kemény és lelkes játékot mutatta, a szurkolók és a vezetés reményei szerint elindulhat tehát fölfelé az alakulat abból a mély gödörből, melybe a téli szünetet követően került. Természetesen nem lesz egyszerű dolga a Buchholcz-alakulatnak, hiszen a következő négy körben olyan ellenfelekkel találkozik, akik akár a feljutást is célul tűzhetik ki: a Bp. Honvéd B-ről, a Kecskeméti TE II.-ről, a Szolnoki Spartacusról és az Algyőről van szó. A bravúros teljesítményre pedig szükség lesz, hiszen a most már a bennmaradásért küzdő Volán hátát már látják az üldözők, ezért a talán könnyebbnek mondható csapatok ellen elvesztegetett pontokból néhányat nem ártana visszahozni. Mondjuk mindjárt szombaton 17 órától a Honvéd ellen.

A székkutasi akaratra van szükség

„A Jászapátiban elért döntetlen után még keményebben beszélgettem el a társasággal, mint eddig, s úgy tapasztaltam, a fiúk is keményebben szóltak egymáshoz edzésen, erőteljesebben igyekeztek hajtani társaikat. Elmondtam nekik, hogy ez nem mehet így tovább, nem élhetünk vissza a szurkolóktól és a vezetőktől kapott bizalommal. Tudniuk kell, hogy senki sem azért van a Volánnál, hogy nyaraljon, ha nem megfelelő a hozzáállása, akkor mehet az ifikhez. Olyan teljesítményt kell mutatni, amely méltó az NB III-hoz. Ha lélektelen és akaratgyenge játékot látok, nekem is el kell gondolkodnom a folytatásról. Nagy örömömre Székkutason ritkán látható akarattal játszott a csapat, ez mindenképpen biztató a bajnoki fordulók előtt” – mondta a SZEGEDma.hu-nak

Buchholcz Gábor

, aki hozzátette: a drukkerek szeretete komoly erőt ad neki és a srácoknak is a nehéz helyzetben. A vezetés is mindent elkövet, a csütörtöki gyúrásra például az Anna-fürdőben kerülhetett sor, amiért

Bánáti Antal

igazgatónak külön is hálásak.

Továbbra is rengeteg a hiányzó

Nemcsak a Honvéddal kell azonban szombaton megküzdeniük a kék-feketéknek, hanem saját nehézségeikkel is. A kórház a város szélén sorozat ugyanis tovább folytatódik, több meghatározó emberre sem számíthat a vezetőedző: a kapus

Dongó Dénest

hamarosan porccal műtik, a műtött

Huszárik Zsolt

még lábadozik, fut,

Barna Dávidra

is orvosi beavatkozás vár,

Vida Gergely

bokája,

Garamvölgyi Bence

lába fáj,

Beretka Péter

lágyékproblémák miatt továbbra sem állhat rendelkezésre,

Frank Attila

bélrendszeri problémák miatt dőlt ki, s

Kazi László

is csak pénteken próbálkozik meg az edzéssel, de a lábát fájlaló támadó játéka is erősen valószínűtlen. A Jászapátiban rúgást kapott

Udvari Szabolcs

is csak könnyített munkát végzett a héten. Mindehhez jön még, hogy

Grünwald Attila

múlt héten begyűjtötte az ötödik sárga lapját... Jó hír, hogy kétmeccses eltiltásából visszatérhet

Mórocz Zsolt

, s végre

Szlobodnyik Gábor

is játszhat. „Több sebből vérzünk, és egyáltalán nem mi vagyunk a szombati meccs favoritjai, de felszabadult játékkal esetleg meglepetést okozhatunk. Ehhez természetesen megalkuvás nélküli futballra van szükség, arra, hogy meghaljunk egymásért a pályán, ahogy azt az ősszel is tettük. Ha a szurkolók látják, hogy valóban csúszunk-mászunk, értékelni fogják igyekezetünket. A következő négy meccsen pedig minden egyes pont aranyat érhet” – fejtegette Buchholcz.

A Volán kerete:

Erdei, Czirják (kapusok) – Buzási, Boldizsár, Udvari, Szabó A., Gerebicz, Dargó, Mórocz, Szilágyi, Baji R., Bárdosi, Harmos, Füle, Szabó T., Szlobodnyik, Vágó A., Herczeg, Török.

Hemingway és az ultrák is jöhetnek

Mindenki kíváncsian várja, milyen erősségű kerettel érkezik majd Szegedre a Honvéd. Az NB I.es forduló mindenesetre nem befolyásolja a válogatást, hiszen a kék-feketék ma, azaz pénteken vívnak presztízsmeccset a listavezető Újpesttel, így nincs akadálya annak, hogy

Borgulya István

edző tetszés szerint válogasson. A hírek szerint a helyszínen tekinti meg csapatát a tulajdonos,

George F. Hemingway

, és a szegedi, illetve a fővárosi ultrák is nagy erőkkel készülnek a derbire. Jó kis mérkőzés ígérkezik, aki teheti, ne hagyja ki!

Így játszott a Honvéd az elmúlt hétvégén:

A labdarúgó NB III Alföld csoport 22. fordulójában: Bp. Honvéd B – Budafoki LC 3-0 (1-0).

Bp. Honvéd B:

Tóth Iván – Takács Ákos (Langer László 45. p), Simics Marko, Vasas Attila, Szabó Norbert – Fazakas Géza, Horváth László (Szöllősi Ferenc 78. p), Rivera Manuel, Fritz Attila – Arsenijevics Nemanja (Palásthy Norbert 70. p), Kocsis Ferenc. Edző: Borgulya István.

Emlékeztetőül az őszi találkozón:

Az NB III Alföld csoport 8. fordulójában: Bp. Honvéd II. – Tisza Volán SC 5-2 (1-1).

Bozsik-stadion, 50 néző, vezette: Eke.

Honvéd:

Kunsági – Szabó, Madar, Hidi, Magoc – Dobos, Albarracin – Tárkányi, Ivancsics, Arsenijevics – Moriera. Edző: Borgulya István.

Tisza Volán:

Czirják – Mészáros, Grünwald, Vida, Szabó A. – Szilágyi (Török Á.), Mórocz – Baji R., Huszárik (Herczeg), Beretka – Kazi. Edző. Buchholcz Gábor.

Gólszerzők:

Arsenijevics 2, Dobos, Hidi, Ivancsics, illetve Baji, Beretka. Kiállítva: Baji a 93. percben.

A hétvége programja:

A labdarúgó NB III Alföld csoport 23. fordulójának párosítása:

Tisza Volán SC – Budapesti Honvéd B, Budafoki LC – Kecskeméti TE II., Orosháza FC – Szolnoki Spartacus, Érdi VSE – Algyő SK, Monori SE – Újbuda TC szombaton 17 órakor, Izsáki Sárfehér SE – Gyulai Termál FC, Hódmezővásárhelyi FC – Kiskunfélegyházi HTK, FC Dabas – Jászapáti VSE vasárnap 17 órakor.

A megyei I. osztály 23. fordulójában:

Kiszombor – Tiszasziget, Tápé – Sándorfalva, Szentesi Kinizsi – Kiskundorozsma szombaton 17 órakor, Nagymágocs – Csongrád, Röszke – Mindszent, Kistelek – SZVSE-Gyálarét, Ásotthalom – Mórahalom vasárnap 17 órakor.

A megyei II. osztály 23. fordulójában:

USC Tanárképző – Székkutas szombaton 11 órakor, Apátfalva – Üllés, Baks – Fábiánsebestyén, Deszk – Tömörkény, Makó FC II. – Forráskút szombaton 17 órakor, Szőreg – Újszegedi TC, Zsombó – Csanádpalota, Csanytelek – Bordány vasárnap 17 órakor.

A megyei III. osztály 19. fordulójában:

Szegvár – FK 1899 Szeged, Cartel Balástya – Algyő II., Zákányszék – Ruzsa szombaton 17 órakor, Csongrád Öregfiúk – IKV Alsóváros, Öttömös – Szatymaz, Földeák – Domaszék, Pusztamérges – Kübekháza vasárnap 17 órakor.

Forduló előtti tabellaparádé:

Az NB III Alföld csoport állása:

1.Kecskeméti TE II.224457-27
2.Szolnoki Spartacus224444-22
3.Bp. Honvéd B224351-20
4.Budafoki LC224236-21
5.Hódmezővásárhely224038-29
6.Érdi VSE223934-24
7.Algyő SK213844-26
8.Orosháza FC223644-33
9.FC Dabas222837-40
10.Gyulai Termál FC212737-35
11.Tisza Volán SC222531-37
12.Izsáki Sárfehér SE222327-40
13.Monor SE222328-54
14.Újbuda TC221933-62
15.Kiskunfélegyháza221518-52
16.Jászapáti VSE221010-47

A megyei I. osztály állása:

1.Sándorfalva225166-21
2.Kistelek225167-30
3.Csongrád224745-17
4.Mórahalom224451-27
5.Ásotthalom224349-36
6.Kiszombor223542-44
7.Nagymágocs223249-40
8.Kiskundorozsma223031-30 (3 pont levonva)
9.SZVSE-Gyálarét222537-44
10.Tiszasziget222527-41
11.Tápé222533-51
12.Röszke222429-45
13.Szentesi Kinizsi222231-37
14.Mindszent221328-69
15.Balástya221128-56

16. Újszentiván visszalépett

A megyei II. osztályú bajnokság állása:

1.Székkutas224446-26
2.Apátfalva224335-22
3.Csanádpalota224248-32
4.Üllés224035-29 (1 pont levonva)
5.Szőreg223847-31
6.Baks213647-32
7.Fábiánsebestyén223340-32
8.Deszk223131-35
9.Makó FC II.222934-33
10.UTC222944-33
11.Universitas212840-50
12.Zsombó222534-44
13.Tömörkény222230-38
14.Bordány221835-50
15.Csanytelek221823-53
16.Forráskút221527-56

A megyei III. osztály állása:

1.Algyő II.174466-13
2.FK 1899 Szeged173744-20
3.Szatymaz173663-26
4.IKV Alsóváros183334-21
5.Szegvár183042-32
6.Pusztamérges183041-34
7.Cartel Balástya182540-33
8.Domaszék182534-42
9.Ruzsa182331-35
10.Földeák182324-30
11.Csongrád Öregfiúk181628-66
12.Zákányszék181532-56
13.Kübekháza181028-51
14.Öttömös17815-63

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.