Közélet

Kossuth tér: Meg kell hallgatni a szakszervezeteket!

Kossuth tér: Meg kell hallgatni a szakszervezeteket!

2009. április 18., szombat
Kossuth tér: Meg kell hallgatni a szakszervezeteket!

Eredményesnek tartották a szombati szakszervezeti demonstrációt az ország valamennyi régiójából érkező, nagy számú résztvevőre tekintettel a tüntetésen felszólaló szakszervezeti vezetők, akik a mihamarabbi érdemi tárgyalások megkezdését várják a kormánytól, és egyelőre nem terveznek munkabeszüntetéseket. A megyei tagszervezetek jelzései alapján az MSZOSZ szerint több mint nyolcezren vettek részt a rendezvényen.

Pataky Péter,

a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke az MTI-nek elmondta, hogy alapvetően sikeresnek tartja a demonstrációt, mivel Zalaegerszegtől Záhonyig, illetve Hódmezővásárhelytől Győrig minden iparágból ás ágazatból érkeztek tagok a budapesti helyszínre. Eredménynek tekintette azt is, hogy egységesen fogalmazták meg követeléseiket, amelyet petíció formájában adtak át a kormány, illetve az MSZP, a Fidesz és a KDNP képviselőinek. (Az MDF és az SZDSZ nem küldött képviselőt a Parlament elé). Remélte, hogy a petíciót a címzettek nemcsak elolvassák, de a döntéseknél figyelembe is veszik. Azt várja, hogy az intenzív tárgyalások a kormány képviselőivel már a jövő héten megkezdődjenek. "El akarjuk érni, hogy a véglegesen elfogadott intézkedések változzanak meg a mostani tervekhez képest, úgy, hogy vegyék figyelembe a munkavállalók érdekeit is" - mondta. Válságkezelésre szükség van, de nem mindegy, hogy a lépések milyen hatással lesznek a bérből és fizetésből élőkre - hangsúlyozta.

Borsik János

, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke is eredményesnek nevezte a tüntetést, és megismételte: felszólítják a kormányt arra, legyen országos érdekegyeztetés április 24-én, az ülésre jöjjön el Bajnai Gordon miniszterelnök is, és ismertesse programját. "Be kellene fejezni a kétoldalú és kicsit kétszínű tárgyalásokat a kormány és a munkáltatók között" - mondta. Ez társadalmi ügy, a két szociális partner és a kormány felelőssége nem osztható - fűzte hozzá. Megerősítette: minden tüntetést és tiltakozást a törvényes keretek között, a demokratikus rend figyelembevételével kell megtartani! A szakszervezetek tárgyalni akarnak, ezért a SZEF, az ÉSZT, az MSZOSZ és az autonómok nem terveznek sztrájkot belátható időn belül - jegyezte meg.

Kuti László

, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) elnöke is méltatta az ország számos pontjáról és minden ágazatból érkezettek számát. Úgy vélte, ennek oka az lehet, hogy mindenki úgy érzi, el akarnak venni tőle valamit. Akkor, amikor múlt évben kőkemény tárgyalásokat után a közszféra nagyon sokat engedett, évek óta megy bele különböző bércsökkentésekbe - tette hozzá. Úgy vélte a közszférában dolgozók megélhetése került veszélybe. Az elnök azt várja: a döntéshozók alternatívát keresnek, elgondolkodnak azon, hogy honnan lehet a munkavállalókon kívül a bevételeket növelni. Egyelőre tárgyalni fogunk - mondta, de hozzátette: a tárgyalások eredménye dönti el a következő lépéseket. A megyei tagszervezetek jelzései, valamint a megrendelt buszok száma alapján az MSZOSZ szervezői szerint több mint nyolcezren vettek részt a szakszervezeti demonstráción. Előzetesen arra számítottak, hogy az ország valamennyi megyéjéből több ezer résztvevő érkezik. A demonstrációról teljes beszámolót és a megmozdulásról készült videót is láthatnak a

zoom.hu oldalán itt.

IDE kattintva

pedig a Freepresstv.hu videóját tekintheti meg, melyen Borsik János nyilatkozik.

Forrás:

freepress24.tv

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.