Kultúra

Felavatták Janikovszky Éva szegedi emléktábláját

Felavatták Janikovszky Éva szegedi emléktábláját

2009. április 20., hétfő
Felavatták Janikovszky Éva szegedi emléktábláját

Szegedi szülőházán, a Bólyai utcában hétfőn felavatták Janikovszky Éva emléktábláját. A Kossuth- és József Attila-díjas író Kucses Éva néven 1926. április 23-án született a csongrádi megyeszékhelyen, és 2003 nyarán hunyt el Budapesten.

Felsőfokú tanulmányait a szegedi egyetemen folytatta 1944-48 között filozófia, néprajz, magyar és német szakon, majd 1948 és 1950 között az Eötvös Loránd Tudományegyetemen hallgatott filozófiát, pszichológiát és politikai gazdaságtant - mondta az avatóünnepségen

Lednitzky András

, a táblát - az önkormányzattal összefogva - állító Szegedi Zsidó Hitközség elnöke.

Janikovszky Éva

1950-53 között a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium főelőadója volt, 1953-tól 1987-ig az Ifjúsági (mai nevén Móra) Könyvkiadónál lektorként dolgozott. 1964-től 1987-ig a kiadó főszerkesztője, közben 1981-1982 között a Minerva Kiadó szerkesztője volt. 1987-ben nyugdíjba vonult, de ezután is a Móra kiadó munkatársa, később igazgatósági tagja volt. Első könyve - a Csip-Csup - 1957-ben jelent meg Kispál Éva néven. 1960-ban Szalmaláng című kötetét már Janikovszky Éva néven publikálta, ezt több mint harminc mű követte, melyeket csaknem háromtucat nyelvre fordítottak le. A gyermek és a felnőtt világ konfliktusait humorba foglalva írt forgatókönyveket, dolgozott hetilapoknak és folyóiratoknak is - fogalmazott Lednitzky András. Janikovszky Éva írói munkásságáért megkapta a József Attila-díjat (1977), az Ifjúsági díjat (1979), a Gyermekekért-díjat (1986), a Greve-díjat (1990), a Budapestért-díjat (1993), a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének gyermekirodalmi díját (1994). Az 1988-ban a Mosolyrend Lovagjává választott írót a Magyar Köztársaság Érdemrend Tisztikeresztjével, Móra- és Szent Imre-díjjal is kitüntették. A Kossuth-díjat 2003-ban néhány hónappal halála előtt - betegsége miatt - otthonában vette át.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.