Közélet

Akció a szabályos kerékpározásért

Akció a szabályos kerékpározásért

2009. április 29., szerda
Akció a szabályos kerékpározásért
kerekpar4

Kerékpáros közlekedési akciót szervezett a szegedi önkormányzati városőrség és a városi rendőrkapitányság, amely során az Oskola utcában és a Kárász utca környékén szabályosan közlekedő, előírásoknak megfelelően felszerelt biciklik tulajdonosai ajándékokat kaptak. Az akció csütörtök reggel 8 órától a Szent István téren folytatódik.

„Áprilisban a kerékpáros közlekedésre igyekeztünk jobban odafigyelni, ezért szerveztük most ezt a rendőrökkel közös ellenőrzést is" - mondta el

Kovácsné Vadászi Erika

. Az Önkormányzati Városőrség elnöke hozzátette, hogy az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumtól e célra elnyert pályázatot követően ők keresték meg a rendőrséget, hogy a Város(ŐR)háló nevezetű új programban működjenek együtt. A kezdeményezéssel a városunkban is egyre nagyobb létszámú kerékpáros-társadalmat szeretnék szabályosabb közlekedésre ösztönözni. A városőrök a Szegedi Rendőrkapitányság Közlekedési Osztályának munkatársaival a rendőrök által javasolt helyszíneken ezért ma és holnap együtt ellenőrzik a kerékpárosok felszereltségét és szabálykövető közlekedését.

kerekpar2

Ma délután az igen élénk biciklis forgalmat bonyolító Oskola utcában kezdték meg az akciót, ahol - a többi helyszínhez hasonlóan - a helyesen közlekedő kerékpárosokat láthatósági mellényekkel és biztonsági zárakkal ajándékozták meg. „A Kárász utcán gyakran tűnnek fel a néha nem is kis sebességgel haladó biciklisek, holott az a terület csak gyalogos forgalom számára van fenntartva. Ennek tudatosítását szeretnénk az ellenőrzéssel és a városőrök és rendőrök gyakoribb jelenlétével elérni" - ismertette a másik helyszín kiválasztásának indokait Kovácsné Vadászi Erika. Az akció holnap reggel 8-10 óra között a kerékpáros közlekedésbe nem is olyan régen bekapcsolódott Szent István téren folytatódik, ahol az ellenőrzés mellett azt figyelik majd meg, mennyire használják, illetve az előírásoknak megfelelően használják-e a tér kerékpárútját a szegediek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.