Vélemény

Kis János és a cigánykérdés II.

Kis János és a cigánykérdés II.

2009. március 10., kedd
Kis János és a cigánykérdés II.

Kis János cikkének tartalmilag talán az a legprovokatívabb állítása, hogy „az erőforrásokért folyó küzdelemben" a romáknak az „önvédelem" érdekében „meg kell szerveződniük", és „az önvédelem útján" azok adnák „elismert vezetőiket", „akiknek van tapasztalatuk a szervezett erőszak terén"!

Löffler Tibor politológus írásában Kis János liberális filozófus provokatív című és tartalmú esszéjére reagál, mely a HVG február 18-i számában jelent meg, s amely szerzőnk szerint „bizonyítéka a magyar liberális politikai filozófia és gondolkodás régóta tartó agóniájának". Az írás első részét hétfőn olvashatták a SZEGEDma.hu-n.

Érthetetlen, mert életszerűtlen módon veszi védelmébe Kis a Hevesben rendőrökre támadó romákat is. Leírja ugyan, hogy „egy húsz-harminc fős, felzaklatott csoport botokkal, kerti szerszámokkal fenyegetett meg rendőröket", és mindezt elfogadhatatlannak is tartja, de végső soron mégis igazolja a történteket: „Az esetet azonban megelőzte egy házkutatási sorozat - a rendőrök egy bujkáló roma férfit kerestek -, és még nem vizsgálták ki, vagy ha igen, nem hozták nyilvánosságra, hogy történt-e olyasmi a házkutatások során, amit a feldúlt emberek joggal sérelmezhettek. Ennél is fontosabb, hogy Hevesben egyetlen rendőrnek egyetlen haja szála sem görbült meg". Kis maga elárulja, hogy semmit nem tud arról, hogy történt-e olyasmi a házkutatások során, amit a feldúlt romák joggal sérelmezhettek, de egyrészt megenged egy ilyen nem megalapozott következtetést, másrészt a jogos sérelmek okán érthetővé teszi rendőrök fenyegetését botokkal, kerti szerszámokkal. Kis érveléséből sajnos a következő esetek is igazolhatóvá válhatnak: a) a „többséghez" tartozó nem romáknak jogos sérelmeik vannak romákkal szemben, ezért botokkal és kerti szerszámokkal támadhatnak romákra; b) romáknak jogos sérelmeik vannak nem romákkal szemben, ezért botokkal és kerti szerszámokkal támadhatnak nem romákra. Utóbbi verzió kísértetiesen rímel az olaszliszkai lincselésre és a hasonló támadásokra, amikről egyébként Kis János hallgat. A „liberális" dogmák alapján azonban csak a romák csoportos garázdasága igazolható, és azért, mert - mint láttuk - a feltételezett jogos sérelem révén a garázda romák „áldozatokká" váltak. A „liberális" dogmák azonban általunk ismeretlen okból nem teszik megérthetővé vagy igazolhatóvá a romák áldozatainak esetleges garázda reakcióit. Talán azért, mert ők a „többséghez" tartoznak, s mint ilyenek, méltatlanok a megértésre. Kis János cikkének tartalmilag talán az a legprovokatívabb állítása, hogy „az erőforrásokért folyó küzdelemben" a romáknak az „önvédelem" érdekében „meg kell szerveződniük", és „az önvédelem útján" azok adnák „elismert vezetőiket", „akiknek van tapasztalatuk a szervezett erőszak terén"! A „liberális" filozófus nem árulja el, hogy milyen roma csoportoknak lehet tapasztalatuk a szervezett erőszak terén, de nem is beszél arról, hogy többé-kevésbé szervezett, militáns roma önvédelem már működik: sokszor fordult már elő, hogy romák másokkal vagy egymással szembeni konfliktusaik során mobil telefonon riasztották társaikat, akik botokkal, ásóval, kapával, gereblyével, lapáttal vagy szamuráj karddal gyakoroltak önvédelmet. A dolog morális pikantériája, hogy Kis János kimondatlanul is Cigány Gárdáról beszél („szervezett erőszakon alapuló önvédelem), miközben korábbi írásaiban az erőszak legitim állami monopóliumára hivatkozva vitatta el a Magyar Gárda létjogosultságát. De miért nem látja igazolhatónak, a Magyar Gárdától függetlenül, ha a „többség" tagjai a „kisebbség" agresszív magatartásformái miatt lépnek a szervezett önvédelem útjára? Kis János esszéjének átlátszó hiányossága, hogy nem reagál olyan sem jobboldali, sem baloldali fórumokra, mint például a libertárius Hírszerző hírportál (lásd Seres László, Pelle János és különösen Papp László Tamás írásait), amelyekben bizony felelőssé teszik a cigányokat a liberális szellemi és politikai elitet is! Ennek fényében kérdőjeleződik meg igazán a Kis János képviselte álláspont liberalizmusa: az egyénközpontú liberalizmusban ugyanis centrális kérdés az egyén és az ő egyéni felelőssége helyzetéért és tetteiért. Kis János viszont következetesen távol tartja magát a kérdéstől, hogy általában a cigányokat és konkrét esetekben egyes cigányokat és csoportjaikat milyen felelősség terheli, és hogy rájuk milyen kötelességek hárulnak. Ehelyett minden felelősséget áthárít a sztereotipizált „többségi" társadalomra. A magyar „liberalizmus" agóniája 1992 szeptemberében kezdődött, amikor Kétegyházán nem romák azért támadták rá a roma Csurár család házára, mert már torkig voltak azzal, hogy néhány roma család terrorizálja az egész falut, viszont a „liberálisok" és a velük szövetséges sajtó hajlandó volt politikai okból eltekinteni a konkrét együttélési konfliktus konkrét okaitól, hogy a történtekért Csurka Istvánt, az MDF-et és az Antall-kormányt okolják. Ezt a stratégiát és Kállai Ernő kisebbségi jogbiztos nyomán szalonrasszizmusnak nevezhetjük, amennyiben az „antirasszisták" politikailag érdekeltek a roma közösség embertelen körülményeiben és az ebből eredő együttélési konfliktusokban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.