Gyurcsány-klónt az ország élére?

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Éjszakába nyúló tárgyalások után döntött úgy az SZDSZ, hogy támogatja Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölését – írja cikkében a zoom.hu. Az elmúlt években Gyurcsány Ferenc első számú utódjelöltjeként emlegetett politikus múltja olyannyira összefonódik a még hivatalban lévő miniszterelnökével, hogy jogos a félelem: kinevezésével a Gyurcsány-éra folytatódik. A miniszterelnök barátjaként és üzletfeleként ismert Bajnai megválasztása így kézenfekvő, ám biztosan nem új fejezetet nyitó döntés…

Pedig sokáig úgy tűnt, nem tudják a liberálisok, mihez kezdjenek a pártban Gyurcsány-klónként emlegetett Bajnai Gordonnal, az MSZP legfrissebb és feltehetően végső miniszterelnök-jelöltjével, aki az SZDSZ frakció döntő többségének szavazataival április 14-én Gyurcsány Ferenc helyébe léphet – vonja le következtetés a zoom.hu.

Hiába, hogy Bajnai nem különösebben népszerű az MSZP frakciójában, a hétvégén a vele ellenséges honatyák is belátták: sok húzása nem maradt a szocialista pártnak, ha el akarja kerülni az előrehozott választást. És mindennél inkább el akarja.

Az SZDSZ-ben elsősorban arról folyt a vita, hogy mikor érkezik el az a helyzet (ha egyáltalán elérkezhet), amikor nincs más lehetőség, mint a parlament feloszlatásának, vagyis az előrehozott választásoknak a megszavazása. A rendkívüli voksolást Gusztos Péter mellett a pártelnök híveként elkönyvelt politikusok (Béki Gabriella, Gulyás József és Léderer András) pártolták, dacára annak, hogy Fodor mindvégig ellenezte. Mindez már csak azért is érdekes, mert a fodoristák szerint a júniusi európai parlamenti választás mindenképpen vízválasztó lesz: egy esetleges kudarc kikezdheti a pártelnök legitimációját.

Az elmúlt egy hétben egyedül a Fidesz nem változtatott mihamarabbi választást követelő álláspontján. Hasonlóan szilárd volt az MSZP elhatározása, amely ennek megakadályozását célozta, bár a szombaton megnevezett Bajnai volt az utolsó szocialista favorit, akit akár az SZDSZ bizalma nélkül is az Országgyűlés elé vittek volna. Most már azonban nem kell izgulniuk: a liberálisokat is elérte a szocialista pártot már napokkal ezelőtt eluraló pánik, amely most új kormányfővel lepi meg az országot.

A zoom.hu cikke teljes terjedelmében itt olvasható.

Előző sztori

Sarkantyús teknősfióka és sörényes farkas

Következő sztori

Navracsics: Bajnai egy félelmetes gazdasági stratégia