Bulvár

Gázspray-vel támadt a százezrekért

Gázspray-vel támadt a százezrekért

2009. március 20., péntek
Gázspray-vel támadt a százezrekért

Rablással és súlyos testi sértés kísérletével gyanúsítja a Szegedi Rendőrkapitányság azt a 29 éves férfit, akit kihallgatását követően a tegnapi napon vett őrizetbe - közölte Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A gyanú szerint a szegedi fiatalember március 15-én a késő esti órákban Újszegeden az utcán gázspray-vel arcon fújt egy férfit, majd a kabátját lerángatva azzal elmenekült. A télikabát több mint 250 ezer Ft-ot, iratokat és mobiltelefont rejtett.

A nyomozás során rövidesen kiderült: a sértett nem sokkal a bűntett elkövetése előtt több személy társaságában együtt italozott „leendő" kirablójával az egyik szegedi sörözőben. A kabátjától és más értékeitől később megfosztott férfi a szórakozóhelyről alkalmi ismerősével, a feltételezett elkövetővel éjszaka együtt indult el taxival.

A gyanúsított adataink szerint már másnap délelőtt - ugyancsak italozás közben - beszámolt egyik ismerősének az előző éjjeli rablásról. Feltűnő volt a férfi nagyvonalúsága is annak ellenére, hogy előző nap még pénzhiánnyal küzdött.

A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, majd őrizetbe vették. Előzetes letartóztatására a Szegedi Rendőrkapitányság előterjesztést tett - tudatta a szóvivő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.