Csütörtök: B, mint Bèjart a Reökben

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Csütörtökön a balettművészet kedvelőit várják a Reökbe, ahol Maurice Bèjart, a kortárs balett atyjának is mondott zseni munkásságát ismertető sorozat első előadása lesz. A színházban ezen a napon is Shakespeare, és folytatódik a Szegedi Kamarazenekar ifjúsági hangverseny-sorozata. Szakmai kommunikációs fórumot rendeznek a egyetemen, illetve a külügyi hivatásról hallhatnak előadást az érdeklődők a SZTE ÁJTK kari társalgóban. Lesz sakk-klub a kávéházban, tehetségkutató énekstúdió a Bibliotékában és germán mitológia a Nemzetiségek Házában. Csütörtökön, szokás szerint, új filmeket láthatunk a mozikban, és néhány jó buliba is várják a mulatni vágyókat.

Színházi este

A Kisszínházban szerdán 19 órakor Shakespeare: A tévedések komédiája. Az előadásra a Juhász Gyula 2. bérlet érvényes.

Ifjúsági hangversenyek

Szerdán 9.20- kor a Deák Ferenc Gimnáziumban, 13.15- kor az IH Rendezvényközpontban ifjúsági hangversenyeket hallhatnak az érdeklődők a Szegedi Kamarazenekar előadásában. Műsoron: Mozart: Falusi muzsikusok; B-dúr Divertimento, KV.137.  Koncertmester: Kosztándi István. Műsorismertetés: Meszlényi László.

Egyetemi programok

Szakmai kommunikációs fórumot rendez csütörtökön 9-18 óra között az SZTE JGYPK Alkalmazott Humántudományi Intézet Modern Nyelvek és Kultúrák Tanszék francia szakcsoportja és az Alliance Française Szegedi Francia Kultúregyesület a SZTE JGYPK dísztermében és tanácstermében (Boldogasszony sgt. 6.).

A külügyi hivatás – az 5 éves magyar EU-tagság fényében címmel tart előadást Kovács István kabinetfőnök (Külügyminisztérium) csütörtökön 17 órakor az SZTE Európa-tanulmányok Központ által működtetett Europe Direct Szeged európai uniós információs iroda Integrációs Klubjában, a SZTE ÁJTK kari társalgóban (Tisza Lajos krt. 54., III. emelet).

B, mint Bèjart a Reökben

Nagy Zsuzsanna tánccal, a Harangozó-díjas Lőrincz Katalin emlékei felelevenítésével, a vetített filmek pedig a mester legendás koreográfiáin keresztül mutatják be Maurice Bèjart munkásságát a márciusban induló, „B, mint Bèjart” című programsorozaton.  A színészkedés mellett tánccal is foglalkozó Seress István „Pipu” által vezetett beszélgetéseken Nagy Zsuzsanna táncos élőben nyújt varázslatos ízelítőt a zseniális koreográfus mozgásanyagából, emellett Bèjart olyan világhírű balettjeiből láthatnak videófelvételeket az érdeklődők, mint a Tavaszünnep, a Bolero, a Tűzmadár, a Rómeó és Júlia. Az első alkalom vendégeként Lőrincz Katalin – aki két évig a mesternél tanult – mesél Bèjart-ról.  A kortárs balett atyjának is mondott zseni által alapított Bèjart Ballet Lausanne nyáron a Dóm térre látogat július 17-én és 18-án a Szerelemtánc című darabbal, mely a mester legnépszerűbb koreográfiáiból nyújt válogatást. Az első alkalom csütörtökön 18 órakor lesz a Reökben, a részvétel ingyenes.

A Móra Ferenc Múzeum felhívja a látogatók figyelmét,

hogy a Fekete házban az Ívek a Tisza felett – 150 éves lenne a szegedi vasúti híd című kiállítás technikai okokból az eredetileg tervezett március 31-e helyett csak március 25-ig látogatható!

Sakk klub a kávéházban

A Millenniumi Kávéházban csütörtökön 18 órakor Sakk-klub.

Talent tehetségkutató énekstúdió

Csütörtökön 17 órakor a Bibliotékában (Kálvária sgt. 14.) Talent tehetségkutató énekstúdió. Műsorvezető Sántáné Kurunczi Mária. A műsorra mindenkit szeretettel várnak.

Germán mitológia a Nemzetiségek Házában

Csütörtökön 18 órakor a Nemzetiségek Házában (Osztrovszky u. 6.) Mitológiai előadássorozat: Germán mitológia és német folklór. Előadók: Szabó Gergő és Váradi Gábor.

Háztartások éve 2009

Az Eötvös Loránd Kollégiumban (Tisza Lajos krt. 103.) csütörtökön 17 órakor “Háztartások éve 2009.” – Energia fejlesztési lehetőségek a Háztartásban. Előadó: Tokodiné Kun Zsuzsanna fejlesztő, marketing menedzsment. Moderátor: Szász Ferencz “BIO Feri”. További információ a 70/316 78 17 telefonon kérhető.

Csütörtöki moziműsorok

A Grand Caféban csütörtökön:
16 órakor: Juhász Gyula Klub: Kávé és cigaretta
19 órakor: Anna bekattanva (Caótica Ana), feliratos spanyol romantikus dráma, rendező: Julio Medem.
21 órakor: Libanoni keringő (Waltz with Bashir), színes feliratos izraeli-német-francia animációs film,rendező: Ari Folman.

A Belvárosi Mozi csütörtöki műsora:

A Zsigmond Vilmos teremben:
10, 14, 16 és 18 órától: Coraline és a titkos ajtó 3D – színes, szinkronizált amerikai animációs film, rendező: Henry Selick.
20 és 22 órától: Véres Valentin 3D – színes, feliratos amerikai horror. Rendező: Patrick Lussier.

A Balázs Béla teremben:
15 és 21 órakor: Largo Winch – színes, francia thriller. Rendező: Jérome Salle. A tartalomból: Nero Winch (Miki Manojlovic) a dúsgazdag mágnás árvaházban nőtt fel, így örökbefogad egy fiút, Largo Winchet (Tomer Sisley). Ann Ferguson (Kristin Scott Thomas) feltett szándéka, hogy megszerzi a hatalmas Winch vagyont, ezért megölik Nero-t, és hogy az öröklés egyszerűbb legyen, Largo-t is üldözőbe veszi. Largo megesküszik, hogy kideríti az igazságot és bosszút áll, de közben éppen apja gyilkosai elől kell menekülnie.
17 és 19 órakor – Made in Hungaria – színes, magyar musicalfilm. Rendező: Fonyó Gergely.

A Csőke József teremben:

16.15- kor: Apaföld – színes, magyar játékfilm. Szereplők: Derzsi János, Ravasz Tamás, rendező: Nagy Viktor Oszkár. A filmről: Az Apa frissen szabadul a börtönből azzal az elhatározással, hogy új életet kezd és megpróbál átadni valami értékrendszert a fiának. Vásárol egy darab földet, amin szőlőt akar telepíteni. A Fiú életébe, aki súlyos apahiánnyal éli végig kamaszkorát, hirtelen újra betör a hús-vér Apa, a valamikori Isten, ám mostani szándékai komoly ellenállásba ütköznek. Mindaz, amit az Apa tesz, vagy képvisel, a Fiúban totális elutasításra talál. Súlyosbítja a helyzetet a Fiú nagynénje, Ági jelenléte, akivel az Apa szexuális kapcsolatot alakít ki. A Fiú egy tragikus, passzív apa-gyilkosságba sodródik.
18.30- kor és 20.45- kor: Puskás Hungary – magyar dokumentumfilm. Rendező: Almási Tamás.

Csütörtök esti bulik

A SZOTE Klubban csütörtökön 22 órakor FOK buli Patkós doktorral.
A JATE Klubban csütörtökön 22 órakor JATE Progression Strictly! Night– Vodka – Red Bull akció! Strictly! Night fellépők: Stone, Cyrus, Light, a Kisteremben: Dj. Varga B. TTIK-soknak ingyenes!
Az Ikon Caffé&Lounge-ban (Kárász u. 9.) csütörtökön este Rádió+ Lounge Bar – a legna-gyobb lounge és chill out zenék válogatása. Fellép: Száraz Ferenc.
Az M-Klubban (Roosevelt tér 5.) csütörtök este Szomjas csütörtök, Latin, R’N’B est.

Előző sztori

A városvédők petíciója „Lófara-ügyben”

Következő sztori

Szedeák: Szurkolói busz indul Jászberénybe