Közélet

Elfogadták Szeged 2009-es költségvetését

Elfogadták Szeged 2009-es költségvetését

2009. február 27., péntek
Elfogadták Szeged 2009-es költségvetését

Hiány nélkül, 52,862 milliárd forintos kiadási és bevételi főösszeggel fogadta el a szegedi önkormányzat 2009-es költségvetését a Tisza-parti város közgyűlése pénteken.

A vitában

Botka László

(MSZP) polgármester elmondta, a város 31 milliárd forintot fordít az idei esztendőben működési kiadásokra, a költségvetés 41 százaléka, 21,8 milliárd forint pedig fejlesztési célokat szolgál majd. Az önkormányzat eddig 55 milliárd forintnyi uniós támogatást nyert el a már folyó és a közeljövőben induló fejlesztésekre. Amint a támogatási szerződések megszületnek, ezek az összegek is bekerülnek a költségvetésbe, így az idei büdzsé főösszege jelentősen bővülhet.

Szentgyörgyi Pál

(MSZP) gazdasági alpolgármester közölte, az önkormányzat 2008-as költségvetését várhatóan 500 millió forintos működési többlettel zárja. A közgyűlés döntése alapján az önkormányzat 50 millió forintos gazdaságfejlesztési alapot hoz létre. Ebből azok a vállalkozások juthatnak forrásokhoz, melyek munkahelyteremtéshez nyertek állami pályázatot és a támogatási időszak letelte után is vállalják a dolgozók továbbfoglalkoztatását. A fideszes önkormányzati képviselők módosító indítványukban javasolták, hogy az alap összegét emeljék fel 500 millió forintra. Ezt a közgyűlés többsége elutasította, ám Botka László ígéretet tett rá, amennyiben az alap kimerül, további összegeket különítenek el erre a célra.

Póda Jenő

fideszes képviselő szerint bizonytalanná teszi a költségvetés megvalósulását, hogy a tervezet 275 forintos euróárfolyammal készült. A politikus hangsúlyozta, a városvezetés a 2008-ra is egyensúlyi büdzsét tervezett, ehhez képest a tavalyi költségvetés hiánya a jelen állás szerint - a működési többlet ellenére - 2,38 milliárd forint lesz, melyet hitelfelvétellel kell egyensúlyba hozni. A költségvetéssel összefüggésben döntött a közgyűlés arról is, hogy az önkormányzati tulajdonú Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft. évi legfeljebb 72 millió forintos szerződést köthet az idei és a jövő évi Mezzo Operafesztivál és Verseny támogatására.

A közgyűlés részletes tudósítását szombaton reggel olvashatják portálunkon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.