A Nagyszénást is kiütötte a Tisza Volán

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Fotók: Gémes Sándor

Harmadik felkészülési mérkőzését is megnyerte a szegedi Tisza Volán SC labdarúgócsapata. Az NB III-as kék-feketék szerda este a Békés megyei Nagyszénást fogadták, s győzték le magabiztosan.

A Békés megyei III. osztály éllovasa volt szerda este a Tisza Volán SC ellenfele. Az NB III-as szegediek érvényesítették a papírformát, s könnyedén fektették két vállra a látogatókat, akiknek fiatal, technikás együttese kellemes meglepetést okozott ügyes játékával.

A Volánnál Buchholcz Gábor vezetőedző a két félidőben két különböző tizenegyet küldött a pályára. A mester elégedett volt az akarattal, a játékkal viszont már kevésbé, de mint azt a SZEGEDma.hu-nak elmondta, a felkészülés ezen fázisában ez teljesen természetes.

“Komoly terhelést kaptak a labdarúgóink az utóbbi napokban, így érthető, hogy a fáradtság jelei mutatkoztak a társaságon, s az utolsó passzokba sok hiba csúszott. Ha tompábban is futballoztunk, mint korábban, örülök, hogy mindenki próbálta betartani az utasításokat, melyekkel megbíztam. Van még időnk a márciusi bajnoki rajtig, addigra majd frissebbek leszünk. A következő egy-két találkozón még mindenkinek lehetőséget adok, aztán szeretném kialakítani a szűkebb keretet, melynek tagjaira tavasszal építhetünk. Aki komolyan gondolja, hogy tesz a szegedi labdarúgásért, arra maximálisan számítok, aki viszont nem veszi eléggé komolyan az edzéseket, az könnyen lemorzsolódhat – szerencsére ez a fajta hozzáállás nem nagyon jellemző a játékosainkra. Úgy érzem, az új fiúk érkezése a régiekre is jó hatással volt. Füle Matyi nagy erősítés lehet elöl, személyében Kazi Laci igazi vetélytársat kapott – s mintha újjá is született volna. Szabó Tamás is kiváló focista, de még némi erőnléti problémával küzd. Búzási Péter nagy teherbírású játékos, aki mindkét oldalon bevethető, s Harmos Zsolt is igyekszik, hogy rendben visszailleszkedjen” – nyilatkozta a SZEGEDma.hu-nak a Tisza-parti vezetőedző.

Néhány hiányzója is akad a kék-fekete együttesnek ezekben a napokban. Mórocz Zsolt csapatkapitány lágyéksérüléssel bajlódik, futóedzéseket végez, Bárdosi Nándornak a térde fáj, Garamvölgyi Bence és Gerebicz Attila beteg volt, előbbi már játszhatott, utóbbi a hétvégére lesz bevethető, Barna Dávid pedig a jövő héten kezdhet biciklizni. Vida Gergely, Szabó Attila és Herczeg Gábor kötelező iskolai sítáborban vesznek részt, ők is jövő héten csatlakoznak majd társaikhoz.

Felkészülési labdarúgó-mérkőzésen: Tisza Volán SC – Nagyszénás 7-2 (3-0).
Tisza Volán SC: 1. félidő: Dongó – Mészáros, Udvari, Grünwald, Búzási – Szilágyi, Török – Baji R., Huszárik, Harmos – Kazi. 2. félidő: Vasas – Garamvölgyi, Dargó, Grünwald – Beretka, Szlobodnyik, Frank, DrágityVágó A., Füle, Szabó T. Vezetőedző: Buchholcz Gábor.
A szegedi gólszerzők: Beretka 2, Füle 2, Harmos, Udvari, Kazi.

A Tisza Volánt legközelebb szombaton 15 órakor láthatják a szurkolók, a kék-feketék akkor a Kiszombor együttesével mérkőznek.

no images were found

Default thumbnail
Előző sztori

Csütörtök: Hangversenyek és új filmek a mozikban

Default thumbnail
Következő sztori

Még egy napig élt a halottnak mondott szegedi férfi - A kórház elismerte a kommunikációs hibát

Legutóbbi hasonló cikkek