Kultúra

A szegedi szimfonikusok a Művészetek Palotájában

A szegedi szimfonikusok a Művészetek Palotájában

2009. január 29., csütörtök
A szegedi szimfonikusok a Művészetek Palotájában

A Szegedi Szimfonikus Zenekar is fellépett szerdán a Művészetek Palotájában (MŰPA) a Magyar Szimfonikus Körkép címet viselő rendezvény keretében, melyet 2006 óta rendeznek, és egyfajta szimfonikus zenekari szemleként működik.

A szegedi szimfonikusok a Nemzeti Hangversenyteremben voltak hallhatók, és immár negyedik alkalommal kérték fel őket a rendezvényen való részvételre. A január végétől május közepéig tartó rendezvényen majdnem minden hivatásos magyar zenekar fellép, és ráadásul tartalmilag is van egyfajta összefüggés a produkciók között: minden koncert műsorában szerepel ugyanis egy kortárs magyar darab - tudtuk meg

Gyüdi Sándortól

, a Szegedi Szimfonikus Zenekar vezető karmesterétől. A szegedi szimfonikusok

Madarász Iván

Egy történet fejezeteit adták elő a Sába királynője című darabból, melyben a zenekaron kívül a szegedi Vaszy Viktor Kórus is közreműködött. Emellé került a műsorban egy másik „Sába királynője"-téma,

Goldmark

Sába királynője című operájának Nyitánya, így egyfajta tartalmi összefüggés volt az első rész két darabja között, de zenedramaturgiai szempontból nagyon kontrasztáló volt egy romantikus darab mellé egy mai, helyenként meghökkentő hangzásokat jelentő darabot tenni - magyarázta a karmester. Ezután

Richard Strauss

Alpesi szimfóniája szólalt meg. „A műsor második felében a darabválasztást meghatározta, hogy a Nemzeti Hangversenyterem az ország legjobb hangzású, legjobb adottságú koncertterme, sőt, a világ egyik legkiválóbb terme, amely rendelkezik egy óriási orgonával, ami ebben a szimfóniában komoly szerepet kap. Másrészt pedig elég nagy a terem térfogata ahhoz, hogy azt a rengeteg hangot, amit körülbelül száz hangszerre leírt a szerző, be tudja fogadni anélkül, hogy az egész egy élvezhetetlen sűrítménnyé válna. Tehát nagyon számítottunk a terem akusztikailag inspiráló voltára, és olyan darabot akartam műsorra tűzni, ami méltó is ehhez" - mondta Gyüdi Sándor. A karmester azt is elmondta, mivel nem tudják végighallgatni a rendezvény összes estjét, így a fellépők összehasonlítására igazán nincs lehetőség. Nagyon fontos és tisztelendő ugyanakkor, hogy a MŰPA meghívására az ország első számú koncerttermében a hazai művészeti együttesek sorra lehetőséget kapnak a megszólalásra - hangsúlyozta Gyüdi Sándor. „Sajnos mostanában viszonylag ritkán járnak el más városokba a szimfonikusok koncertezni, ebben a szezonban három koncertfellépésünk van Budapesten, és ezenkívül kétszer játszunk színházi balettelőadást, szintén a fővárosban. Ezt kiegészíti még néhány utazásunk, így például valószínűleg részt veszünk a miskolci Nemzetközi Operafesztivál műsorában, de a környező városokban szervezett fellépések valahogy az utóbbi években lecsökkentek" - tudtuk meg a karmestertől.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.