Egyetem

Szegedi kutatók a rák és az Alzheimer-kór ellen

Szegedi kutatók a rák és az Alzheimer-kór ellen

2008. december 8., hétfő
Szegedi kutatók a rák és az Alzheimer-kór ellen

Fotók: Gémes Sándor

Tudta-e a kedves Olvasó, mikor az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontja (SZBK) előtt elsétál, hogy ebben az épületben rájöttek, miként lehet hatóanyagokat bejuttatni a rákos sejtekbe? Gondolta-e, hogy éppen az Alzheimer-kórt megelőző élelmiszer-esszenciákon fáradoznak? Ezekről a kutatásokról beszélgettünk Letoha Tamással, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatóorvosával.

A sejten belül minden molekula vízoldékony, de ha vízoldékony molekula ellen akarunk termelni egy gátlószert, azt először át kell juttatni a sejt zsírfalán. De a vízoldékony a zsíroldékonyon nem tud áthatolni - kezdi magyarázni

Letoha Tamás

(képünkön)

. A kutatók különböző próbálkozásokat tettek arra, hogy a vízoldékony gyógyszervegyületeket bejuttassák a sejtbe. Azt már korábban is tudták, hogy vannak bizonyos ágensek, úgynevezett vektorok, amik a sejtekbe képesek bejuttatni a hozzájuk kötött gyógyszervegyületeket, de azt nem, hogy pontosan hogyan. Ezt a rejtélyt fejtették meg Letoha Tamás és munkatársai:

Szilák László

és

Keller Anikó

alapozták meg a kutatást, Letoha Tamás egy vektormolekulával és egy vírussal igazolta az eredményeket.

A rákos sejtek és a vírusok ellen

Az SZBK-ban dolgozik többek között Hadlaczky Gyula, világhírű kutató, a világ első mesterséges kromoszómájának kifejlesztője. Itt kutat Katona Róbert, az őssejtkutatás szakértője. Letoha Tamás velük, továbbá Szilák Lászlóval és Oláh Zoltánnal (a világ első szelektív fájdalomcsillapító eljárásának felfedezőjével) kidolgozott egy szelektív (csak a rákos sejtekre ható) rákterápiát, amivel két másik projektjük mellett ősszel a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatalnál pályáztak - sikertelenül.

„Van egy sejtmembrán fehérje, mely képes arra, hogy a membránból kiválva bejusson a sejt belsejébe a hozzákötődő molekulával együtt" - összegez az orvoskutató. Ezzel megtalálták azt a fehérjét, ami egy racionális sejtbeviteli eljárásnak az alapja. Azon túl, hogy például a rákos sejteket így hatékonyan lehet kezelni, arra is rájöttek, hogy a vírusok - így a HIV-vírus is - ugyanezzel a mechanizmussal jutnak be a sejtbe. Ha ezt a bizonyos fehérjét gátolják, akkor a vírusfertőzések is gátlódnak - tudtuk meg az orvoskutatótól. A walesi Cardiffban nyáron megrendezett konferencián - melyen többek között harvardi, oxfordi, cambridge-i kutatók is részt vettek - a Drug Discovery Today nemzetközi szaklap Letoha Tamás és Szilák László kutatási eredményeit különdíjával jutalmazta. „Ezen a konferencián a legrangosabb kutatók vesznek részt, ezért kicsit hihetetlen érzés volt, hogy pont mi kaptuk meg a különdíjat" - meséli Letoha Tamás. A következő lépés olyan sejtbeviteli anyag kikísérletezése lenne, ami kifejezetten az említett fehérjét célozza meg, ami megkönnyítené szabadalom értékesítését nagy gyógyszergyáraknak. A továbblépésre azonban egyelőre nincs pénz.

Segíts magadon...

A kutatók egy teljesen másik, ipari alkalmazáshoz kötődő projektből befolyó pénzből áldoznának majd az előbbi kutatás folytatására is.

A 21. század molekuláris biológiája rájött arra, hogy vannak bizonyos betegségek, amelyek közös eredetre vezethetők vissza: a szervezet különböző helyein kórosan felhalmozódott fehérje-lerakódásokra - mondja Letoha Tamás. Attól függően, hogy ezek hol rakódnak le, különböző betegségek jöhetnek létre: ha az agyban - Alzheimer- vagy Parkinson-kór; ha a hasnyálmirigyben, akkor II. típusú diabétesz, ha a szemben - időskori vakság stb. Ezeknek a fehérjéknek a szerkezete nagyban hasonló. Letoha Tamás munkatársaival kiválasztotta, melyek azok a molekulák, amelyek a leghatékonyabban képesek lebontani ezt a kóros fehérjelerakódást. Ezek között vannak olyan anyagok, amelyek élelmiszerekben szabadon felhasználhatók, ezért most Alzheimer-kór elleni élelmiszer-ipari esszenciák kidolgozásán fáradoznak, erre hozták létre a PharmacoFood Dél-alföldi Élettudományi és Funkcionális Élelmiszeripari Klasztert (azonos ágazatban dolgozó cégek hálózata), melynek nagyipari partnerei - a Fornetti, a Hungerit, a Pick, a Sole-Mizo az élelmiszer-esszenciák segítségével tudományosan és klinikailag megbízható egészségvédő élelmiszereket állítanának elő. A termékek fogyasztása segíti megelőzni az Alzheimer-kór kialakulását, és hat az enyhe és középsúlyos Alzheimer-kórban szenvedőkre. Ettől pozitív népegészségügyi hatást várnak. Mire azonban a klaszterből pénz lesz, az még sok idő... „Addig a sejtbeviteli eljárásoknál amit tudunk, megcsinálunk, utána pedig bízunk a Jóistenben" - mondja Letoha Tamás.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.