Kalácsot oszt a Gyimesi család

Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Fotó: Gémes Sándor

Egy jótékonysági akcióról tartott csütörtökön sajtótájékoztatót Gyimesi László, a Fidesz szegedi elnöke. A politikus a Millenniumi Kávézóban arról tájékoztatta a sajtó képviselőt, hogy „Szeretet, Család, Összefogás” címen december 22-én 11.30-kor a Klauzál téren karácsonyi szenteltkalács-osztást tart majd a Gyimesi család.

Gyimesi László önkormányzati képviselő, édesanyjával, Bajtay Horváth Ágota Bartók Béla-Pásztory Ditta díjas operaénekes és művésztanárral és édesapjával, Gyimesi Kálmán Liszt Ferenc díjas, Érdemes művésszel karácsonyi szentelt kaláccsal és forró teával várja hétfőn délelőtt azokat az embereket, akiknek a helyzete nem teszi lehetővé, hogy családban élvezzék a szeretet ünnepét, valamint azokat, akik egyetértenek a rendezvény üzenetével. Az esemény fél tizenkettőkor kezdődik a Máltai Szeretetszolgálat betlehemes játékával, majd papi kalácsszentelés után, délben megkezdődik az étel és italosztás. A program fő támogatója a szegedi Favorit Pékség, a Máltai Szeretetszolgálat, és a Caritas Egyesület szegedi szervezete.

Előző sztori

Péntek: Diótörő – másképp: ősbemutató a színházban

Következő sztori

Kínos kupakudarc: Szeviép-búcsú Európától