Van Más Kép - szegedi filmfesztivál arról, ahogy a fiatalok látják a mai világot


A szervezők minden várakozását felülmúlóan több mint negyvenöt alkotást neveztek a 14-25 éves fiatalok a Szegeden a hétvégén első alkalommal megrendezett Van Más Kép Ifjúsági Film- és Videoklip Fesztiválra - mondta el az MTI-nek hétfőn a rendezvény projektmenedzsere.
Csabai Ferenc
a programról kifejtette: a cél az volt, hogy a fiatal filmesektől valami mást lássanak, mint amit eddig már megszokott, megszeretett vagy éppen megutált a néző. Annyi volt az elvárás az alkotókkal szemben, hogy legyenek szemtelenül őszinték és váltsák meg a világot. A szervezők arra voltak kíváncsiak, hogy készülnek-e manapság a fióknak filmek, vannak-e gondolkodók, akik arra törekednek, hogy megmutassák magukat, csak eddig még nem merték. A felhívásra csaknem ötven filmet küldtek országosan az alkotók, különböző technikákkal készítve, ma már ugyanis nem kell drága kamera, hisz a mobiltelefonokkal is lehet filmet "forgatni". Ilyen is érkezett- mondta a szervező. Elsősorban középiskolás alkotók küldték az anyagaikat. A húszas éveikben járók közül kevesen mérettették meg magukat, náluk azonban már érződött a profizmus, az egyetemen szerzett tudás. Ennek ellenére a tizenévesek voltak a termékenyebbek, ők valahogy "bevállalósabbak". Csabai Ferenc a filmekről elmondta: sajnos nagy a hiány a társadalomkritikából és a valós problémák feldolgozásából. Elsősorban a fiatalok virtuális világa tükröződik a filmekben, a gengsztertörténetek, mátrixfantáziák, a tévéből ismert fiú-lány kapcsolatok vagy paródiák. A saját problémáik, akár egy egyszerű diákszerelem, vagy a személyes érzések - például a magány, a családi gondok - már nem nagyon jelennek meg. Emellett valóságshow-paródiák kerültek a zsűri elé. A döntnökség három tagja,
Balog József
szerkesztő,
Szögi Lackó
operatőr és
Kondász Rózsa
médiatanár értékes tárgynyereménnyel járó díjjal jutalmazta
Polgár Tamás
Exit című animációs filmjét, rövid, szuggesztív, a témát zavarbaejtő módon megragadó kifejezésmódjáért. Mellette
Venyercsán Péter
Otthon című kisjátékfilmjét a téma bensőséges és átélhető feldolgozásáért, valamint
Bernáth Szilárdot
a Bújócska című S8mm-es kisjátékfilmjét, könnyed, játékos hangvételű, mégis rejtett emberi, társadalmi mélységeket hordozó munkájáért. Különdíjat kapott A gomb és a szegediek című dokumentumfilm alkotógárdája;
Lajos Péter
Ante Up című videóklipje, valamint
Csányi Ildikó
és
Csányi Árpád
Szülőföldem című dokumentumfilmje.